2024. június 23.

7+1 kérdés: Bodó Márta válaszol

Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Szerkesztőségünk számára a kapcsolattartás a munkát is jelentette és jelenti....

Senki sem birtokolja az abszolút igazságot

Talán kevés az a diák, aki a számára kedves tanárok között a számára kedves igazgatóra is jó érzéssel gondol vissza. Nem mindennapi...

Segíteni az embereknek

A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek — Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus...

7+1 kérdés: Szőcs Csaba válaszol

Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Szerkesztőségünk számára a kapcsolattartás a munkát is jelentette és jelenti....

Mindig voltak olyan emberek, akik közelebb vittek Istenhez

A kolozsvári Piarista-templom bejárata melletti rövid lépcsősor egy sokak számára igen kedves helyre, az egyetemi lelkészség irodájába vezet. El sem hinné...

Ha hagyom, akkor a jó Isten formál

A Ferenciek-terén, Budapesten találkoztunk legutóbb. Épp egy kézműves vásárból indult haza, amikor néhány szóra megálltunk. A következő találkozásunk helyszíne már Gyulafehérvár –...

Élni kell mindig, minden körülmények között

FAHIDI ÉVA író, színésznő, a holokauszt borzalmainak túlélője, a második világháború legutolsó, legszörnyűbb időszakában hurcolták el családjával együtt az auschwitz-birkenaui haláltáborba, ahonnan...

Azt szeretem, ha pezseg körülöttem az élet

Asztalos (Jakab) Ildikó a legrégebbi alkalmazott jelenleg kiadónknál. Elképesztő életenergiával megáldott ember, akinek ugyanakkor megvan az a képessége, hogy át is tud...

7+1 kérdés: Szabados-Erős Rózsa válaszol

Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! „Felnőtteknek való” nyolc kérdésünkre ma egy gyerek, az ötödik osztályos...

Mindig közösségben próbáltam gondolkodni

Felesége révén a Mustármag közösség berkeiben ismertem meg évekkel ezelőtt Szepessy Elődöt. Az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztője vallja, hogy „egy közösség...