7+1 kérdés: Bodó Márta válaszol

A látszat mögött...

0
770

Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Szerkesztőségünk számára a kapcsolattartás a munkát is jelentette és jelenti. Hogyan éltük meg a vesztegzár napjait magánemberként? Most arról vallunk…

1. Mi volt a kedvenc időtöltésed a vesztegzár hetei alatt?

A váltás és változás olyan hirtelen jött és annyira radikális volt, hogy számomra kezdetben nagyon nehéz volt megszokni. Elég sok idő telt el ezzel és intenzív munkával, hiszen elsőnek az hasított belém: ebben az apokaliptikus időben olyan híreket kellene a világegyházból hazahozni, lefordítani, amelyek megnyugtatják, hitelesen tájékoztatják az embereket. Olyan anyagokat kitalálni és elkészíteni, amelyek új formákat is hoznak olvasóink életébe, amelyek feledtetik velük a félelmet… Egyszóval nem szakadtam el korábbi szokásaimtól, nem változtam, azt tettem a válság heteiben is, kedvenc időtöltésként, amit szoktam: a munkámat, ami a hivatásom és a hobbim,a kikapcsolódásom is. Intenzíven végeztem a megszaporodott feladataim sorát és újakat találtam ki magamnak… Amikor már ülni se bírtam a sok üléstől, végre eszembe jutott, hogy hivatalos iratokat kitöltve ugyan, de szabad mozogni a levegőn, sétálni: nagyon élveztem a szellős utcákat, sokat fotóztam, olyan helyszíneket, amelyeket máskor nemigen lesz alkalom. Felfedeztem és megörökítettem sok apró csodát.

2. Mibe kapaszkodtál (lelkileg) ebben az időszakban?

Hihetetlenül sokat jelentett, hogy naponta szentmisét követhettem a telefonom képernyőjén! Reggel azzal ébredtem, és a csodásan végzett liturgia, az énekek, hogy a megszokottnak legalább ez a kis szelete még megvan: kapaszkodó volt számomra. Ez azért is volt élmény számomra, mert korábban, „jobb időkben” egyáltalán nem szerettem képernyőn követni a szentmisét, amelynek lényege a személyes részvétel… Most rácsodálkoztam: ínséges időkben még így, képernyőn követve is mennyit jelent! Az otthonosság érzetét adta a feje tetejére állt mindenségben. És hasonlóan sokat segített a közösségi online ima, amit diákok, fiatalok kezdeményeztek és amiben minden nap együtt voltunk, vagyunk, ismerősök és ismeretlenek, világiak és papok. Kézzel fogható közösséget alkottunk: számomra ez az élet nagyon lényeges eleme. Általában ezek az online közösségi élmények, amelyek az elzártság ellenére meg tudtak teremtődni, voltak a kapaszkodóim. A közös hit „cinkos öröme” a távolság ellenére megteremtette a közösséget. Amikor kézzel foghatóan éreztem emberek konkrét, személyre szabott szeretetét. Része lettem egy egyszerű, sallangmentes, a hétköznapok tolongásától és intrikáitól oly távol eső igazi szeretetközösségnek: hátborzongatóan szép!

3. Mi volt a vesztegzár legnehezebb pillanata számodra, és miért?

Az egyedüllét, a magamra maradottság érzése. Amikor egyszer csak túl sok lett belőle. Egyedül lakom, de nem vagyok remetealkat, így a legnehezebb az volt, hogy amikor mélyponton voltam, nem tudtam a baráti társaságommal összeülni, és együtt szembenevetni a bajt, a gondot, a szorongást.

4. Melyik volt a vesztegzár legszebb napja (és miért)?

Legszebb… gondban vagyok, amikor egyet kell kiválasztani több egyenértékűen szép és jelentős dolog közül… Nagyon szép volt az idei nagyhét és húsvét annak ellenére, hogy azt gondoltam, idén a körülmények még annyira sem adottak ehhez, mint máskor. Voltak, vannak papjaink, kántoraink, akik gyönyörű liturgikus ünneplést teremtettek, akik behozták az ünnepi díszű templom képét a lakásomba, az ünnepi liturgiát az üres templomban is úgy végezték, mintha tömött padsorok előtt, közösségben végeznék – mindezt mindenféle technikai kütyü és megoldás használatával, annak megtanulásával, olykor saját zsebből fizetett többletköltség vállalásával…  

5. Mit szabadított fel, változtatott meg benned a bezártság?

Azt hittem, több mindenre lesz időm… Reméltem egyfajta csendes lelkigyakorlatot ez időben. De nem volt elég csendem és időm erre. Ugyanannyira pörögtem az otthonülés, a képernyő előtti, a telefon segítségével végzett munkában, mint a korábbi időszakban. Aztán egy lelkiekben jártas barátom mondott néhány kulcsmondatot, ami saját magammal és másokkal kapcsolatos nagy elvárásaimat is helyretette… A bezártságtól adott pillanatban nagyon sokat vártam: a világ, az emberek, a magam változását, javulását… Szemnyitogató kérdései így hangzottak: „Gondolod, hogy ki tud olyan teljesedni bárkiben is, ami eleve nincs a lelke mélyén? Tud olyan változás végbemenni ez idő alatt, amelynek legalább a csírája, a vágya ne lett volna ott az emberben korábban?” Ez megnyugtatott, feloldotta görcsös törekvésemet, hogy azoknak, akik nem ismernek, félreismernek, megmutassam igazi magamat. Elengedtem azt a kínos törekvést és az ezzel kapcsolatot lelkiismeret-furdalást is, hogy „jól használjam ki az időt”. Felszabadult bennem a rég a lelkemben érlelődő csíra és vágy, hogy azokkal töltsek minőségi időt, akikkel érdemes, akik megbecsülnek és értékelnek akár a hibáimmal együtt is, akik támogatnak és nem irigylik esetleges sikereimet sem. Tudatosult, hogy van bennem egy nagy adag szeretet és törődés, amelynek azokra kell, lehet és szabad irányulnia, akik valóban a barátaimnak bizonyultak nem szavak, de a legnehezebb percekben – és miért ne, az öröm pillanataiban – való jelenlétük által.

6. Melyik a jó Istennek az a tulajdonsága, amit úgy gondolod, jó lenne elsajátítani?

A türelmét! Magammal szemben, és a változással – olykor a változás bekövetkeztének lassúságával – kapcsolatosan.

7. Mit viszel magaddal az eltelt két hónap megéléseiből, személyes megtapasztalásaidból?

Nem állt össze valami nagy tanulság… Talán annyi, hogy a történelem során a körülményei változásával maga az ember valójában és lényegében nem változott, nem is fog. Ha tehát szeretnék a magam idealizmusával valami jót, jobbat kihozni, meg kell engednem azt, hogy mindig lesznek, akik ezt gátolják, akik a törekvésemet félreértik, sőt, emiatt egész lényemet. Engem ez mégsem szabad letörjön vagy megállítson, hiszen Isten oltotta belém a vágyat, adott talentumot, amit kétségbe vonhat, de el nem vehet senki ember fia.

+1. Ha filmet rendeznél, könyvet írnál a március 15-május 15. közötti napokról, milyen címet adnál neki?

Címet a legvégén szoktam a már elkészült írásnak adni, fontosabb azt tudni, mi a film, a könyv témája, ennek az időszaknak mely részét, milyen nézőpontból mutatná meg… Érdekes lenne egy több szálon futó történetet írni, amelyben megjelenne az egymás mellett létező perspektívák sokfélesége. Mivel az emberek érdekelnek, az, ami a látszat mögött a lelkükben valóban zajlik, amit sokszor maguk is csak jóval később ismernek fel, erről szeretnék egyszer egy árnyalatokat felmutatni képes regényt írni.

MEGOSZTÁS