Közel harminc éve, 1997 óta ünnepeljük a megszentelt élet világnapját, amely alkalommal megpróbáljuk kifejezni nagyrabecsülésünket és tiszteletünket, szeretetünket azon személyek iránt, akik egész életüket átadták Jézus Krisztusnak szerzetesi fogadalmuk által. Többször is faggattunk már szerzeteseket a hivatásukról, viszont a hívek közül keveseket kérdeztünk meg arról, hogy számukra mit jelent(ett) valamely rend, hogy látják ők a szerzeteseket, mit kaptak tőlük. Az alábbiakban Kozma Bernadett ír a ferences testvérekkel szerzett tapasztalatairól.
A II. vatikáni zsinat tanítása szerint „az evangéliumi tanácsok fogadalma jel, mely az egyház minden tagját ösztönzi és kell is ösztönöznie, hogy lankadatlanul teljesítse keresztény hivatásának kötelességeit” (LG 44). Ha a ferences testvérekre gondolok, gyakran eszembe jutnak ezek a szavak, hiszen ezt élik meg a mindennapokban. Mindenikük jel, ami az Úr Jézusra mutat, az ő szeretetét közvetítik számomra és számunkra. Ezt pedig a legtermészetesebb módon teszik, ki-ki a maga szolgálata által. Itt gondolhatunk akár a lelkipásztorkodásra, a rendház vezetésére, a tanításra az egyetemen, a fiatalokkal végzett munkára, vagy akár a legegyszerűbb gesztusokra is, pl. egy pohár tea kitöltésére. Az pedig, hogy mindezeket alázatos lelkülettel végzik, annak tudható be, hogy személyüket átjárja Szent Ferenc szellemisége és az Istennel való mély kapcsolat, amelyből ez a szeretet ered.
II. János Pál pápa Vita Consecrata apostoli buzdításában a következőképpen fogalmaz: „A Menyasszony-Egyház eleven képét láthatjuk ebben, aki figyel a Vőlegény jeleire és készségesen várja ajándékát.” (VC 34) Úgy gondolom, hogy ez a kijelentés is igencsak észrevehető a testvérek életében, hiszen az Egyház tagjaként ők is a Jegyes mellett kötelezték el magukat. Az Istennek szenteltségben tulajdonképpen arra kaptak meghívást, hogy osztatlan szívvel ragaszkodjanak az Úrhoz (1Kor 7,35), aminek következménye, hogy még inkább megnyílik a szívük Isten és az embertársaik felé, és törekednek a még tökéletesebb szeretetre. Hiszen minden ember legfőbb hivatása, hogy szeressen abban az életállapotban, amelyre Isten meghívta. A testvérek ezt a hivatásukat szeretnék, Szent Ferenc példájának követése által megélni a maga evangéliumi egyszerűségében, ami kívülről is így látszik.
Szent Ferenc így kezdi a regulát: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” (2Reg 1) A ferences testvérek mindenkinek a testvérei, az ajtajukon mindig bátran lehet csengetni. Az arra való törekvésük, hogy kisebbek legyenek, meglátszik alázatosságukban, egyszerűségükben és az engedelmességükben az elöljárókkal, de a többi testvérrel szemben is. Életükben igyekeznek minél inkább megélni az evangéliumot, amelyhez az evangéliumi tanácsok vállalása további lehetőségeket nyit meg. Jézus a Főparancsban foglalja össze tanítása lényegét (Mk 12,30-31), amelyre példát adott Ő maga is megváltó keresztáldozata által. Szent Ferenc ebbe a radikális szeretetbe kapaszkodott bele, és tapasztalataim szerint az őt követő testvérek is. Éppen ezért látom példaértékűnek a szolgálatukat, mert nagyon alázatos módon tanítanak meg a legfontosabbra, a szeretetre.
Kozma Bernadett
Az írás rövidített formában megjelenik a Vasárnap hetilap február 4-ei lapszámában.
