A szerdai általános kihallgatás keretében folytatta a pápa a bűnökről és erényekről szóló katekézisét január 24-én. Ezúttal az 1Tim 6,8–10 újszövetségi szakasz alapján beszélt a kapzsiságról, vagyis a pénzhez való ragaszkodásnak arról a formájáról, amely megakadályozza az embert a nagylelkűségben.
A kapzsiság bűne nem csak a nagy vagyonnal rendelkezőket érinti, hanem egy átfogó vétek, melynek gyakran semmi köze a folyó fizetési mérleghez. Ez a szív betegsége, nem pedig a pénztárcáé – kezdte beszédét a szentatya. A pusztai atyák elemzései e vétekről rávilágítottak arra, hogy a kapzsiság mennyire hatalmába kerítheti azokat a szerzeteseket is, akik miután hatalmas örökségről lemondtak, cellájuk magányában jelentéktelen értékű tárgyakhoz kötődtek, azokat nem adták kölcsön, nem osztották meg egymás közt és még kevésbé voltak hajlandóak elajándékozni azokat.
Ez a beteges ragaszkodás elveszi a szabadságot
Íme, a kis dolgokhoz való ragaszkodás, melyek egyfajta fétissé válnak, amiktől nem tudnak elszakadni. A gyermekek állapotába való visszaesés ez, akik játékaikat szorongatva ismételgetik: „Az enyém, az enyém”. Ez a ragaszkodás elveszi a szabadságot – állapította meg a pápa.
Ebben a követelésben a valósággal fennálló beteg kapcsolat rejlik, ami kényszeres és kóros felhalmozáshoz vezethet. A betegségből való gyógyulásra a szerzetesek egy drasztikus, mégis nagyon hatékony módszert javasoltak, mégpedig a halálról szóló elmélkedést. Akármennyit is halmoz fel az ember ezen a világon, egy dologban teljesen biztosak vagyunk, hogy azok nem férnek be a koporsóba. Oda nem tudjuk magunkkal vinni a javainkat! – tette hozzá a pápa. Itt tárul fel ennek a bűnnek az értelmetlensége. Ám a kiépített birtoklási viszony csak látszólagos, mert nem mi vagyunk a világ urai, mert ez a föld, amelyet szeretünk, valójában nem a miénk, ezért mozgunk benne mint idegenek és zarándokok (vö Lev 25,23).
A halálról szóló elmélkedés meggyógyítja a kapzsiság betegségét
Ezek az egyszerű megfontolások megértetik velünk a kapzsiság őrületét, de egyben annak legrejtettebb okát is. Ez ugyanis megkísérli elűzni a halálfélelmet és olyan bizonyosságokat keres, amelyek a valóságban darabjaira hullanak, amikor kézbe vesszük azokat. Ferenc pápa Jézusnak a csűröket építő gazdag emberről szóló példabeszédére emlékeztetett. Ez az ember mindent kiszámított, megtervezte a jövőt. Ám nem vette figyelembe az életnek változást előidéző legbiztosabb tényezőjét, a halált. „Esztelen – mondja az evangélium –, még ezen az éjszakán számon kérik az életedet. És kié lesz mindaz, amit szereztél? (Lk 12,20)
Tolvaj és kapzsiság
A pápa ezután a tolvajok sajátos szerepének a mérlegelésével folytatta a beszédét. A halál helyett ugyanis más esetekben ezt a szolgáltatást a tolvajok végzik el helyettünk. Gyakorta föltűnnek még az evangéliumokban is, és bár tetteik elítélendőek, üdvös figyelmeztetéssé válhatnak, amiként Jézus tanítja azt a hegyi beszédben: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda pusztít, a tolvajok betörnek és lopnak, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem pusztít, és ahová a tolvajok nem törnek be és nem lopnak” (Mt 6,19–20). A pusztai atyák elbeszéléseiben is szerepel egy tolvaj története, aki álmában meglep egy szerzetest, és ellopja néhány holmiját, amit a cellájában tartott. Miután felébredt – a szerzetes –, egyáltalán nem esik zavarba a lopás miatt, hanem a tolvaj nyomába ered, és miután megtalálta, ahelyett, hogy visszakövetelné az ellopott holmit, odaadja neki a még otthagyott dolgokat, mondván: „Ezeket ott felejtetted és most vidd!”
A gazdagság önmagában nem bűn, de felelősséggel jár
Mi ugyan gazdái lehetünk a birtokunkban lévő javaknak – folytatta a pápa –, de gyakran ennek épp az ellenkezője történik: végül ők birtokolnak minket. Vannak gazdagok, akik többé már nem szabadok, még pihenni sincs idejük, mert örökké hátra kell nézniük, hiszen a javak felhalmozása szükséges teszi azok őrzését. Mindig izgulnak, mert a verejtékkel szerzett vagyonuk egy pillanat alatt eltűnhet. Megfeledkeznek az evangéliumi tanításról, mely szerint a gazdagság ugyan önmagában nem bűn, de mindenképpen felelősséggel jár. Isten nem szegény, ő a mindenség Ura, de ahogy Szent Pál írja: Jézus Krisztus „bár gazdag volt, mégis szegénnyé lett értetek, hogy szegénysége által gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Ez az, amit a fösvények nem értenek. Sokak számára áldás forrása lehetett volna, de ehelyett a boldogtalanság zsákutcájába került – zárta a kapzsiságról tartott katekézisét Ferenc pápa.
P. Vértesaljai László SJ, Vatican News
