A kolozsvári Manréza jezsuita lelkigyakorlatos házban tartották meg a Romániai Máltai Szeretetszolgálat nagyböjti lelkigyakorlatát március 17-19. között, amelyen az ország különböző fiókszervezeteinek képviselői, valamint a kolozsvári és a marosvásárhelyi fiókszervezet lelkivezetői, Keresztes Olivér, illetve Palkó Ágoston vettek részt. Magyarul László István székelyszenttamási plébános , román nyelven pedig Miklós Claudiu SJ vezette az elmélkedéseket.
A 40 személy részvételével zajlott lelkigyakorlatot Veres Stelian országos lelkivezető szervezte. A program pénteken, március 17-én szentmisével kezdődött és vasárnap, március 19-én ért véget. Szombaton, március 18-án az elmélkedéseket kiscsoportos beszélgetés, majd megosztás követte, délután szentségimádás volt, amit a vacsora utáni közös filmnézés követett.
A film egy olyan közeget mutatott, amely a mai világot képezi le, s amelyben a főbűnök mind felismerhetőek úgy, ahogyan azok az emberek mindennapjaiban a maguk nyers valóságában jelentkeznek. A film megtekintése után beszélgetés következett, amelynek során szóba kerültek a mai világra oly jellemző tévutat és csapdák.
A szociális téren aktív máltaiak fontosnak tartják az időnkénti elcsendesedést, töltekezést, a munkájukat motiváló, lelkiségük alapját képező keresztény hitük lényegi kérdéseiben újra és újra elmélyülni.
László István idei nagyböjti elmélkedéseinek témáját a főbűnök, közülük kiemelten a gőg és irigység vizsgálata képezte. Mi vezet ezekhez az érzésekhez, milyen hiány hatalmasodik el a lelken, amikor ezek eluralkodnak, amelyek megfojtják a buzgalmat, az erényt? Az ember létezését adó erő rendetlen működése, eltévelyedése vezet a főbűnökhöz. A jóra való törekvésben ,,elszabadul” az életerő, és az ember nagyobb fontosságot tulajdonít az illető kérdésnek, mint az a dolgok rendjében megérdemelné. Így válik egy illúzió, a gőg, kevélység esetében az istenség illúziója meghatározóvá az ember életében: a jó az ellenkezőjébe fordul. Ez a tökéletességre törekvők sajátja, rájuk jellemző, hogy törekvésük átvált annak téves tudatába, mintha ők már elérték, megvalósították volna az óhajtott tökéletességet. Ahelyett, hogy Istennek tulajdonítanák az esetleges sikert, megvalósítást, ők ezt maguknak tulajdonítják. Sőt, el is kezdik lenézni azokat, akik nem értek el annyit, mint ők, akik nem képesek hasonló teljestményekre. Az alázat volna a gőg ellentéte, a bűn helyére ennek kellene kerülni, azaz az ember a felfuvalkodottságtól a helyes önismeretig kellene elérkezzen, és Istent visszahelyezze az őt megillető helyre.
Az irigység olyan emberekben alakul ki, akik kevesebbnek, kisebbnek érzékelik magukat másoknál, ezt úgy értelmezik, hogy Isten másnak többet, nekik pedig kevesebbet adott. E téves értékítélet nyomán folyton azt szeretnék megszerezni, arra törekednek, ami valójában nem jár, nem kell nekik. E főbűn korrigálását a hála gyakorlásával lehet elérni: ezzel ugyanis az értékhierarchia helyre áll, a dolgok a helyükre kerülnek.
A román nyelvű csoportban Miklós Claudiu jezsuita szerzetes moderálásával a résztvevők arról beszélgettek, mi határozza meg, mi jellemzi mindennapjaikat. Hiszen a ma embere sokat él kifelé, és az őt érő impulzusokat nem interiorizálja, nem érez együtt Istennel. Ugyanakkor különösen a segítő területen dolgozók nagy kísértése, hogy adnak, és elfelejtenek kapni, elfogadni, befogadni. Egy körkérdés rá is világított: ha sok a gond, a tennivaló, az emberek többsége elsőként a saját pihenéséről mond le, azt kurtítja, majd az evésre, imára, baráti kapcsolatok ápolására jut mind kevesebb idő. Így történik még akkor is, ha pontosan ezek a tevékenységek tudnák regenerálni, erősíteni, feltölteni az embert. Két szentírási szakaszt is átelmélkedtek, a magvetőről, illetve a sziklára épült házról szólót. Ez utóbbi különösen erősen aláhúzta a saját identitás megtalálásának fontosságát, hiszen ma a külső hatások olyan erősek, a társadalmi befolyás olyan mértékű, hogy szinte elfelejti, feladja sok ember a saját véleményét. Ez azonban nem vezet stabilitáshoz, és nyugtalanságot okoz. Ezzel szemben kell kialakítani a saját identitást, és megtalálni a belső derűt.
A zárószentmisén két nyelven imádkoztak a résztvevők, a vasárnapi evangélium kapcsán a látás, vakság szavakból kiindulva a többféle vakságról, illetve látásról esett szó és arról, hogyan alszunk ma sokan nyitott szemmel, pedig Isten hív: ébredj fel! Nyisd ki a szemed és láss!
