Hídépítés

0
727

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.«
»Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.«
»Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.« Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”

Lk 16,19–31

A múlt vasárnapi, a hűtlen intézőről szóló példabeszéd folytatása a mai igerész, amely a gazdag és a Lázár nevű koldus példabeszédét dolgozza fel. A gazdag ember névtelen, arctalan, valami lényeges, az ember alapértékét érintő minőség hiányzik belőle. A dőzsölés, az önző magatartásforma határozza meg. Mindennap bőségben lakmározik, ám nem az ünnep befogadó, felemelő minőségében, hanem elszigetelve, a maga örömét keresve. A bőség, az ünnep mint Isten áldásának jele világiassá, önzővé válik, ami elszakítja a gazdagot a külvilág valóságától. A szegény embernek ellenben neve van: Lázár, El’azar, melynek jelentése Isten segített. Egyedül van, akinek a sebeit csak a kutyák nyalogatják, és aki már csak abban tud bízni, hogy Isten megszabadítja őt.

Mindketten osztoznak az emberi sorsban, a halál elkerülhetetlenségében: Lázárt az angyalok Ábrahám kebelére viszik, míg a gazdag pokolra kerül. Nagy szakadék tátong köztük, amiben nincs semmi meglepő, csupán földi életük folytatásáról van szó.

A gazdagban végül felébred az együttérzés családtagjai iránt, és megtérésüket szeretné előmozdítani. Ábrahám felelete kijózanító: ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, másra sem fognak hallgatni. Durvának és szigorúnak tűnhet Ábrahám válasza másrészt nagyon igaz. Mi adja a megtérést adó motivációt? Miért szeretnék változásokat az életemben? Ez mindnyájunk kérdése. Annak ellenére, hogy szeretjük másokra kivetíteni nyomorunk okát, másokat hibáztatunk a minket érő kellemetlenségekért, beláthatjuk, hogy az életünk alakulásáért elsősorban mi vagyunk a felelősek. A tartós változások is saját elhatározásból történnek. Valamit értéknek kezdek tekinteni, elköteleződök mellette, és konkrét lépéseket teszek azért, hogy az beépüljön az életembe. Erényes életet élek: teszek annak érdekében, hogy a változás megtestesüljön. Szabaddá válok az áldozatiságtól, hol másokat okolok körülményeimért.

Az evangélium másik üzenete az együvé tartozás, a javak igazságos elosztása, amiről Ferenc pápa gyakran beszél. Az utóbbi évek háborúi, járványa és a közelgő energiakrízis fényében a mai evangélium nagyon aktuálissá válik. Arra szólít, hogy szolgáljuk az igazságosságot, és ne működjünk együtt azzal a lelkülettel, amely csak magának akar tartalékolni és elszigetelődik. Jó lenne, ha a következő időszak lehetőséget kínálna az összekovácsolódásra, a közös megoldások keresésére, az egység építésére családjainkban és közösségeinkben. Ha a tátongó szakadék fölé hidakat építenénk.      

András Csaba SJ

Az írás megjelenik a Vasárnap 2022/39-es számában.