Bajor Andorra emlékezünk

0
262
Bajor Andor-emléktábla a kolozsvári Szent Mihály-plébánia udvarán. Fotó: Wikipédia

A Keresztény Szó alapító főszerkesztője, filozófus, író, humorista, és nagy humanista, igazi keresztény – mondhatjuk röviden Bajor Andorról. Halála 30. évfordulóján Dávid Gyula a Keresztény Szó 2016. márciusi számában megjelent írásának egy részletével emlékezünk.

Bajor talán az elsők közé tartozott, aki felismerte annak a világeszmének – és főleg megvalósulásának – visszáját, s aki aztán egy életen át nem szűnt meg a kettőt szembesíteni egymással. Hogy miképp tette és tehette ezt – az az ő művészetének titka és magyarázata.

Gaál Gábor tanítványaként indult, az általa vezényelt Utunkban jelentek meg első versei, egy Jebeleanu-poéma fordítása volt első önálló kötete, de ezek után igen hamar a szatíra, a paródia művelőjeként vált ismertté a neve: Kerek perec címmel kötetbe foglalt szatírái, irodalmi paródiái 1955-ben, a Sztálin halálát követő „olvadás” éveinek forrongó vitái közepette jelentek meg. (…)

Bajor ember- és világszemléletének azonban már ebben a kötetben is tetten érhető legjellegzetesebb vonása: az írótól – és a kor emberétől – elvárt sablonok elutasítása, nevetségessé tétele. Ez a vonása válik aztán egyre inkább uralkodóvá a következőkben, összefüggésben azzal, hogy közben a rendszer újra és mindinkább eltávolodik saját meghirdetett jelszavaitól, s kitenyészti magából az eszmény – sőt minden emberi eszmény – ellentétét. Bajornál ekkor válik a humor olyan álruhává, amelynek leple alatt még mindig sok mindent el lehet mondani a hatalomról, annak birtokosairól, bitorlóiról. Ő megtalálja a módját annak, hogy elmondhassa a maga elmondandóját, még ha az kénytelen különös formát is ölteni. Recenziót ír például a szakácskönyvről, ez azonban nem más, mint kimondott tiltakozás a zsarnokság ellen: „Végy két tojást – írja a Szakácskönyv –, én azonban nem veszek két tojást, hanem előveszem az álmaimat, és azokat ütöm egymáshoz. És fölverem őket fehérre, mint a bárányfelhők, és összekeverem liszttel, látomásnak, hitnek vagy galuskának: egyre megy. Mert nem teszek különbséget Ég és Föld, gondolat és remegő nokedli között. Ezek mindig átmennek egymásba, egymást biztatják és erősítik… elmondják, hogy soha sincs készen a világ, a tudás, az almaleves és az idő, mindenik többet rejt magában, mint amennyit az elkészítés receptje elárul. És készíthető tökéletesebb almaleves, mint amilyet a recept megír, s ehhez elsősorban lélek és ember kell, csak másodsorban kell hozzá az alma.”

Sorsa úgy hozta, hogy megérte annak a rendszernek az összeomlását, amellyel szemben nem szűnt meg védekezni és védelmezni bennünket is. Csakhogy ami utána következett, az sem ígér számára (számunkra) megnyugvást. A hagyatékból halála után kiadott kötetben megjelent olyan írásai, mint az Európa fölfedezése vagy az Eurománia tanúsítják ezt. Ez utóbbiból iktatok ide még egy idézetet – félelmetes, hogy milyen pontosan látta azt, ami a halála utáni évtizedekben teljesedett ki igazán: „Vannak vezetőink, akik a megszólalásig hasonlítanak ugyan a régiekre, de megszólalásuk után árulóknak, zsarnokoknak és tömeggyilkosoknak nevezik elődeiket. Vannak elszánt harcosaink: ők nyíltan szembenéznek a hajdani hibáikkal, és most végre elkötelezik magukat a nép igaz ügye mellett, nem úgy, mint amikor hamis ügyek megtévesztően tarka pillangóit kergették titokzatos hivatalaikban szőtt lepkehálóikkal. Vannak költőink, akik ezentúl verseket írnak föltett szándékuk szerint. Megújult erkölcsű kereskedelmi felelőseink nyíltan és fölemelően lemondanak a rablásról, sőt a rablással való fenyegetőzésről is, hogy szeretett népüket elláthassák tavalyelőtti paradicsomos paszullyal. Vannak újólag szent érsekeink és pátriárkáink, akik ezentúl nem a diktátornak adják meg azt, ami az istené, hanem istennek, ami a politikáé. Ki tudja, talán végül imádkoznak is. Vannak új életet kezdő ügyintézőink is, ők ezentúl nem rugdossák ki a hozzájuk fordulókat, hanem mély együttérzéssel közlik, hogy kérésük nem teljesíthető. Nem utolsó sorban azonban szert tettünk politológusokra, a bejósolt és végre színre lépő sokoldalúan fejlett új típusú emberekre, hogy mindezt megmagyarázzák.”

Bajorra szükségünk van – nekünk van rá szükségünk. Nemcsak évfordulókon, hanem a mindennapjainkban is.

A Bajor Andorra emlékező írás megjelent a Vasárnap január 24-ei számának kultúra rovatában.