Megszólítva

Évközi 21. vasárnap

0
709
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben:
Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
(Mt 16,13-20)

Megszólítva

Nagyon sokáig egy távoli, elméleti fölvetésnek tűnt nekem a kérdés: kicsoda számodra Jézus Krisztus? Elvégre mit lehet erre válaszolni? Legtöbbször közhelyeket, hittanórákon tanult címkéket mondunk, mert kifejezni egy szóban, egy mondatban azt, hogy kicsoda a másik – nagyjából lehetetlen.

Mikor is kérdezünk rá arra, hogy a másik kinek tart minket? Sejtésem szerint a veszekedések mögött legtöbbször ez a kérdés húzódik meg: te kinek tartasz engem? Te miért nem ismersz el annak, aki vagyok? Te miért kezelsz méltóságomhoz méltatlanul? Veszekedéskor általában nem ezek a kérdések és nem ezek a szavak hangzanak el. És mégis: ezt a kérdést teszi fel rejtett módon a feleség a férjének, férj a feleségnek, szülő a gyereknek, gyerek a szülőnek stb.

Az evangélium nem mondja el, hogy Jézus miért akarta tudni, minek tartják őt az emberek vagy a tanítványok. De számomra nehezen elképzelhető, hogy a személyét illető krisztológiai tisztánlátás késztette volna arra, hogy ezt a kérdést föltegye.

Mi, keresztények valamennyien válaszolunk erre a kérdésre, amikor hitünket gyakoroljuk. Minden szerzetesrend például a maga szokásaival, imamódjával fejezi ki, hogy ki is számára Jézus. A bencések számára Jézus Krisztus elsősorban az imádásra méltó isteni Király. Ezért a rend számára nagyon fontos naponta Krisztus elé vinni a dicséret imáját. A ferencesek számára Jézus sokkal inkább a megtestesült isteni gyermek, aki alázatosan az istállót választotta születése helyéül, aki sorsközösséget vállalt a szegényekkel, egyszerűekkel, és aki kész volt értük a kereszten meghalni. A jezsuiták Jézusban sokkal inkább az Isten országának alapítóját látják, önmagukat pedig Isten országa munkatársainak tekintik.

Természetesen már az Újszövetségben is sokféle módon szólítják, nevezik meg Jézust. Mindenki aszerint, ahogy viszonyult hozzá. Mester, Dávid fia, Isten fia stb. csupán néhány azokból a megnevezésekből, amelyekkel az evangéliumok illetik őt. Márk számára Jézus az Úr, mert szolgál. Szent Pál apostol számára ő a Messiás, mert őt feszítették keresztre. A Zsidókhoz írt levél szerint ő a Főpap, hiszen saját magát adta áldozatképpen a világ bűneiért. Korunk új árnyalatait fedezte fel Jézus személyének. A felszabadítás teológiája számára ő az elnyomás alatt sínylődők megmentője. Teilhard de Chardin szerint az ómega pont, amely felé minden változás tart, és amelyben a világmindenség is eléri nyugvópontját.

Amikor Jézus Krisztust valahogyan megszólítjuk, nem csupán mi fejezzük ki, hogy kicsoda ő nekünk, hanem ő maga is értelmezi a megszólításainkat. Amikor az ószövetségi Úr megtisztelő címmel fordultak Jézushoz a keresztények, szem előtt kellett tartaniuk azt is, hogy Jézus nem úgy úr, ahogy a földi hatalmasságok. Ő olyan úr, aki megmosta tanítványai lábait. Ő nem azért úr, mert parancsolhat, mert sok ember áll rendelkezésére, akik csupán parancsára várnak. Ő azért lett Úrrá, mert a legnanyobb ellenséget, a halált győzte le. Az igazi megszólítások azok, amelyekben mindkét irányba történik értelmezés: mi magunk kifejezzük, hogyan tekintünk rá, ő maga pedig elmondhatja, hogyan lát bennünket.

Mi nem annyira címekkel, szavakkal fejezzük ki, hogy ki számunkra Jézus, hanem életünkkel. Ha a gyógyulást tőle várjuk, ő az orvosunk. Ha őt imádjuk, ő az Istenünk. Ha örömünket-bánatunkat neki mondjuk el, ő a társunk, barátunk.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2020/34. számában.