2020. április 15., szerda

0
539

EVANGÉLIUM
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

(Lk 24,13-35)

Késedelmes a szív – maga Jézus mondja ezt az emmauszi tanítványoknak és mondja minden csalódott, tévelygő, kétségbeeső, reménytelen, bátortalan és aggódó embernek.
Lángoló szív – maga az ember mondja a Jézussal való találkozásból, az Írás megértéséről, az isteni jelenlét megtapasztalásáról, a személyre szabott isteni figyelemről, az Eucharisztiáról.

Pék Sándor, a nagyváradi Szent László-templom plébánosa

****

A szomorúságtól az örömig
Az emmauszi tanítványok útja, sok tanítvány útja (Lk 24,13-35)
Versek magyarázata

A történet így kezdődik: aznap vagyis húsvét napján.

Út Emmausz felé,  Marie Paul OSB,
kolostor az Olajfák hegyén.

Az emmauszi tanítványok elhagyják Jeruzsálemet, a szenvedés, a halál helyét. Hátat fordítanak reményeik kiindulópontjának, elmenekülnek.

Emmausz fele tartanak, ez máig nem azonosítható helység. (Lk 24, 13)

Fontos, hogy nem egyedül, hanem ketten vannak.

 Beszélgetnek egymással, tehát nem zárkóznak be, mindent megosztanak egymással. Nem fojtják el a problémát, egymásnak felidézik emlékeiket, ez segít feldolgozni a gyászt, legyőzni a félelmet. (14)

Miközben beszélgetnek maga Jézus jelenik meg. (15) Ahol ketten vagy hárman együtt vagyunk, ott Jézus közöttünk van (Mt 18,20).

A tanítványok elkeseredettek, reménytelenek.

Nem ismerik föl Jézust, valami akadályozza a szemüket, el vannak foglalva saját problémájukkal. A fájdalom vakká tesz. Nem látnak előre, csak hátra néznek az összetört reményükre, a bezártságra, saját reménytelen korlátaikra. A látáshoz ki kell nyitni a szemet. (16)

Ekkor Jézus szólítja meg őket. Nem véletlen, hogy pont most szólítja meg őket. Ott van a szenvedéseikben, a szenvedéseinkben. Szomorúan megálltak. Le kell állni! (17)

Jézus az egyetlen, aki nem tudja mi történt – gondolják a tanítványok, és néha mi is így gondoljuk. (17)

Jézus másodszor kérdezi: micsoda? (19), aztán hallgatja őket. Ez a leghosszabb rész (18-24). Végül a beszélgetés irányítója lesz.

Jézus tettben és szóban hatalmas próféta Isten és az egész nép előtt – csak ezt látják az emmauszi tanítványok, csak Jézus fényes oldalát látják, és ezt a szenvedéssel nem tudják összeegyeztetni.

Halálos ítéletre adták, megfeszítették, szánalmasan a kereszten végezte. Ez elég botrányos. (20)

Pedig mi azt reméltük, ő fogja megváltani Izraelt – mondják elkeseredetten. Hitük megrendült. Nem a szenvedést remélték, ahogyan Péter se. (Jézus válasza Péternek: Távozz tőlem sátán.)

Már harmadnapja, hogy ezek történtek. Isten hallgatásba temetkezik. Van ez így. (21)

 Az asszonyok megzavarták őket. Mindent úgy találtak, de nem mégsem hittek nekik. Az asszonyok azonban hisznek. (22)

S mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták. Az egészet képzelődésnek tartják. (23)

Azt mondták él, de őt magát nem látták. (24)

A 25-ös versben nyitnak a tanítványok. Meghallgatják Jézust. Jézus megdorgálja őket. (25)

 „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” (26)

Az írásokon keresztül megmagyarázza Jézus a szenvedés értelmét. A hitnek nem csak fényes oldala van, erről írnak már Mózes és a próféták. Ekkor elkezd melegedni a szívük. Ez öröm kezdete. (26)

Jézus elvárja, hogy hívják be.

Ekkor marasztalják: Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap! (29)

Ha kérték, velük maradt. Kétségük hitté, bizalommá alakult át.

A vendégfogadásban ismerik fel – addig nem – megnyílik a szemük. Látni azt, hogy mire van a másiknak szüksége, kilépni önmagadból, nyitott lenni a másik számára.

Kenyértörés itt az életet megosztását is jelenti. Felismerik, megnyílt a szemük.

Eltűnt. Hova tűnt el? Beléjük szállt, mondta a bibliaórán egy parasztember. (30)

Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat? Elkezdődött a belső átalakulás, az öröm az Ige megértése kapcsán. (32)

Még abban az órában, azonnal visszatértek Jeruzsálembe. A halál helye az új élet helye lesz. Visszatértek a közösséghez, az egyházhoz, Krisztus testéhez, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet. A közösség Lukács szerint a találkozás és az élménymegosztás helye, találkozás Krisztussal, és egymással. (33)

Hogyan tesznek tanúságot az emmauszi tanítványok? Először meghallgatják a többieket, aztán ők tesznek tanúságot. Most ők azok, akik másokat útbaigazítanak. (34-35)

Te hogyan teszel tanúságot? Te tudsz-e azok mellé szegődni, akik Jeruzsálemet (az egyházat) elhagyják? – kérdezi Böjte Csaba.

Magos Gyöngyvér

MEGOSZTÁS