† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben:
Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek van füle, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.
Megmérni, kiszámolni, eltervezni, megvalósítani, bezsebelni… – talán így foglalhatnánk össze korunk emberének szemléletmódját, amely merőben meghatározza hozzáállását, gondolkodását. De mondhatjuk úgy is, hogy beskatulyázza azt, hiszen ha csak abba éri meg befektetni, amiből biztos nyereség származik, az jóval leszűkíti azt a fajta mozgásteret, amiben bármilyen kezdeményezés meg tudna valósulni. Így pedig a meglévő és hasznos, de a kegyelmet nélkülöző struktúrák merevvé és egyben kiaszottá válnak, amelyek minden igyekezet ellenére terméketlenek maradnak. A mai evangélium ebből a gondolkodásmódból próbál kimozdítani, megmutatni azt, hogy Isten logikája merőben eltér az emberétől, nélkülözi a kiszámíthatóságot és azt a fajta kontrollt, amely kényszeresen meggátolja a kegyelem dinamikus működését. A történetet hallgatva könnyen mondhatnánk, hogy a magvető „könnyelmű” és „felelőtlen” volt, hiszen a rábízott értékes magokat „elpazarolta”, ez azonban a kegyelmet nélkülöző, akaratában megromlott, régi ember szemléletmódja. A példabeszéd értelme éppen az a fajta hozzáállás, amelyet Isten tanúsít az ember iránt, és amely választ vár, ahogyan XVI. Benedek pápa mondja: „az egész keresztény élet nem más, mint válaszadás Isten szeretetére. Az első válasz éppen a hit: ahogyan teljes rácsodálkozással és hálával befogadunk egy rendkívüli, isteni kezdeményezést, mely megelőz és buzdít minket. A hit »igenlő« válasza az Úrral való barátság csodálatos történetének kezdetét jelenti, amely megtölti létünket, és teljes értelmet ad neki. Isten azonban nem elégszik meg azzal, hogy befogadjuk ingyenes szeretetét. Ő nemcsak szeret minket, hanem magához is akar vonzani és olyan mélyen átformálni, hogy Szent Pállal együtt azt mondhassuk: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.”
Isten a kegyelem által lép be az ember életébe, amely ingyenes, feltétel nélküli és meghökkentő, hiszen nem az adok-kapok cserekereskedelem szabályai érvényesülnek itt, hanem a mindent – még a mi válaszunkat is – megelőző szeretet gesztusa. Az igazi gazdagság számunkra pedig az lehet, ha ezt felismerjük, megéljük és továbbadjuk, mert enélkül csupán aranyhegyen üldögélő koldusok vagyunk. John Newton Amazing Grace kezdetű himnuszában így fohászkodik: „Ó, érthetetlen kegyelem, mely rég utánam járt, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált! Félelmektől megszabadít, szent félelemre tanít, s ahol csak megjelent e drága kegyelem, bűnöst megigazít. (…) Sok ezredév, ha eltelik, kevés, akár egy nap. Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy, oly érthetetlen az.”
Olasz Béla
