2020. február 13., csütörtök

0
156

EVANGÉLIUM

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
(Mk 7,24-30)

Olvasva és engedve, hogy hasson lelkemre a mai örömhír, mélyen érint a jelenet: egy asszony, akinek kérése van, teszi azt hittel, bátran, ráhagyatkozva. Itt elsősorban nem szavakról van csak szó. A jelen pillanat birtokosai vagyunk. A tettek evangéliuma kell legyen a miénk. Bárcsak annyira figyelnénk, hogy valódi ajándék találkozásaink lennének, mert akkor csoda történne életünkben, sőt elhagyna a kedvetlenség, az élettelenség is. Ha áldásra nyitottan indítom a mai napomat, részese leszek az életnek, és ha lehetőségem van rá, akkor a szentáldozás által Jézus-hordozóként élhetem meg mai napomat.

Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész

MEGOSZTÁS