Húszas éveinkben lássunk át a társadalmi csúsztatásokon

0
458
Illusztráció/Unsplash

A húszas éveik elején lévők élet- és szakmai tapasztalat szempontjából még nagyon az elején járnak. A kamaszkorból hozott világkép, értékek még nagyon meghatározóak ilyenkor, és sokszor ilyenkor döbbennek rá, hogy mennyi minden nem úgy működik a társadalomban, ahogy eddig hitték, de van módszer az ezekkel való megküzdésre – dr. Plesek Zoltán pszichológus, pszichoterapeuta foglalja össze a témát.

A kamaszkorból hozott alapvető emberi értékek húszas éveink elején még nem feltétlenül csiszolódtak össze a valósággal, hiszen míg a kamaszkorban a családbeli és iskolabeli valósággal ütközik a fiatal értékrendszere, a húszas években a tágabb társadalomban fellelhető modellekkel áll szembe. Az igazságérzet, a saját valóság, igazságkeresés, az emberi jóság fontossága vagy éppen az agresszivitás-igény, hogy erős legyél, kiharcold a helyed, ezek az értékek bizonyos formában megkérdőjeleződnek. Ha például valaki az elveit tudományos tudásra alapozza, szembesül azzal, hogy sokan nem erre építenek, vagy ha keresztény értékek szerint akarod követni az igazságosságot, jóságot, azt veszed észre, hogy sokan eltorzítják ezeket az értékeket, és azt tartják helyénvalónak. Ekkor szembesülünk azzal, hogy vannak emberek, akik más értékrend szerint nevelkedtek.

Családi torzítások alól kell mentesülni

„A húszas évek elején járó ugyanakkor szembesül a felelősségvállalás keménységével. Ilyenkor társadalmi hazugságokba ütközik az ember, hiszen az értékeit abszolút értékekként tanulta olyan felnőttektől, akik már levontak életkövetkezményeket, de a részletekbe sokszor nem avat be a család, az iskola, azzal később nekem kell szembesülni. Ha a saját szeretetmodellemet akarom ráerőltetni a világra, abból kemény konfliktusok alakulnak ki: kapcsolatokat, munkahelyet, megbízási lehetőségeket veszíthetek el” – magyarázza Plesek Zoltán. Kifejti: a húszasok számos érzelmi, logikai csúsztatást tapasztalnak. Az egyik ilyen, hogy a szülők azt szeretnék, hogy gyermekeik felnőttként sokra vigyék, lehetőleg többre, mint ők, a szülők, akik viszont sokszor az ezzel járó változásokat már nem viselik el. Például: legyél orvos, mondják, de gondolkodásmódod, értékrendszered maradjon az, mint amit a munkásosztálybeli szüleidtől láttál. Vagy szülőként azt akarom, hogy pap legyen a gyermekem, de nem fogadom el tőle, hogy amikor szakmai etikáját felépíti, engem is szembesítsen a bűneimmel.

„Egy másik családi, társadalmi torzítás így hangzik: ha a másiknak sikerült, neked miért nem? Szülőként szeretnék eltöltődni büszkeséggel, de nem látom józanul azt, hogy az én gyermekeim képességei nem azonosak a szomszéd Pistikéjével, hiszen lehet, hogy húsz éven keresztül művészeti nézeteket neveltem bele, és aztán számon kérem tőle, hogy miért nem lett mérnök. Amikor pedig a fiatal szembesül ezzel a torzítással, ez komoly családi konfliktust okozhat. Ez a fajta igazságtalan összehasonlítás sok gyermek tanulási, fejlődési mechanizmusát megmérgezi, viszont maga a gyermek felnőttként, ha erre ráeszmél, meg tudja ezt szakítani” – teszi hozzá a szakember. A harmadik érzelmi csalás pedig: mindenre képes vagy, fiam, minden lehetőséged adott, bármivé válhatsz, mondják, viszont nem teszik hozzá a szülők ennek az árát. Számos cél elérhető sok fiatal számára, de a megkövetelt árat képesnek is kell lennem megfizetni. Ha az isteni gondviselés értékét átadja valaki a gyermekének, attól az a fiatal még meg kell hogy dolgozzon az eredményért, és tudnia kell, hogy megvannak-e a megfelelő képességei az adott cél eléréséhez.

Ugyanakkor ahhoz, hogy egy fiatal kilépjen ezekből a konfliktusokból, torzításokból, elengedhetetlen a lelki támasz: fontos, hogy legyen kapcsolata olyan felnőttekkel, akik már végigharcolták mindezt. Emellett fontos, hogy a fiatal tisztában legyen az erőforrásaival: nem mindenkinek egyformák az anyagi, szellemi esélyei függetlenül attól, hogy a társadalom azt hazudja, garantált az esélyegyenlőség. Végül tudnia kell azt, hogy a hiányzó erőforrásokat hogyan tudja pótolni, ami legtöbb esetben évek munkája pótlásokkal, törekvésekkel, újrakezdésekkel. Fontos eközben, hogy a fiatal képes legyen kiválogatni a visszajelzések közül a valóban hasznosíthatókat a naiv, lerázós nagy általánosságok közül. Ne csak ezzel traktáljuk őket: „csak rajtad múlik”, hanem a realitás talaján álló, de megvalósítható, alkalmazható tanácsokkal.