EVANGÉLIUM
Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,25-33)
Belegondolok néha, mennyi reklám és marketingfogás vesz körül bennünket. Hogy mennyi ezekben a kecsegtető hazugság. Ami eladó, a reklámok világában egyszerre nélkülözhetetlenül fontos lesz. Rossz színészi technikával és kevés meggyőzőerővel duruzsol a bódító szöveg: megváltozott az életem, el sem tudom képzelni, hogy tudtam eddig enélkül élni, egészséges és magabiztos lettem, egy hét alatt lefogytam, nem érzem a fájdalmat – egyszóval a képzelt boldogságom tört be életembe, mióta létezik ez a termék.
Jézus beszéde egyenesen antireklám. Nem azért követték az emberek, mert sikeres volt a kampánya – hanem mert valami életbevágóan fontosat kaptak tőle. Hiteles tanítást, gyógyulást, csodákat – egyszóval a titokzatos túlvilág erejét. Jézusban nem annyira az emberi meggyőzőerő, hanem az ég hatalma működött. Szavaiban, tetteiben fölvillant a végtelen, az isteni, a túlvilági – és kivételes, emelkedett pillanatokban megmutatkozott itt a földön is teljes valójában. Ehhez a valósághoz képest minden eltörpült: a szülők, a család, a vagyon, az evilág adta örömök, sikerek.
Ami mégis meglepő, hogy ez az antireklám sikeres volt. Már a keresztény ókorban is sokan voltak, akik szavait a maguk kérlelhetetlen szigorával vették komolyan, aszketikus, lemondó életet éltek, betartották vagy próbálták betartani az evangéliumi tanácsokat: a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet. És persze voltak, vannak olyanok is, akik szerint mindezt jelképesen kell érteni.
Mára megváltozott a világunk. Inkább a reklámok könnyed nyelvén akarunk az evangélium ügyének embereket toborozni. Úgy képzeljük, hogy az embereket be kell „csalogatni” a templomba, meg kell nyerni őket. Mintha a mi dolgunk az lenne, hogy a hit csapdáját állítsuk fel: egy kis szirupba mártva hátha könnyebben nyelik le az evangéliumot. De hol marad a kereszt valósága? Hol marad a döntés komolysága? Egyáltalán Krisztus melletti döntés-e, ha valaki a lágy dallamok szépsége és a „festett egek” illúziója mentén indul a Mester után? Vajon az egyenes, tiszta beszédnek nincs vonzereje? Szent Ferenc vagy Pió atya csalogatta a követőit? Nem inkább arról van szó, hogy az Isten országáért vállalt szigorú élet önmagában is vonzó lehet? Kell-e reklám Szent Antalnak, akihez ma is tömegesen imádkoznak, mert számtalan csoda történik közbenjárására?
Márton Áron-könyvbemutatón vettem részt nemrég. Ott hangzott el egy gondolat, amely Erdély püspökét a maga krisztusi valójában mutatta meg: ő nem a kompromisszumok, a kettős beszéd embere volt, hanem az alternatíváké. Ő beszédeiben nem vonakodott azt is kimondani: vannak olyan helyzetek, amelyekben az egyetlen alternatíva a meghurcoltatás vagy a vértanúság. És ezt is fel kell vállalni. Vértanúkká leszünk – és így „éljük túl” a nehéz korokat. Épp ezáltal leszünk részesei az örökkévalóságnak.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap szeptember 8-i számában.
