Leuvenből Pécsen át Csíksomlyóra

1
532
• Fotó: Csúcs Endre

Már csak néhányat kell aludni addig a napig, amíg a szinte álomnak tűnő nagy esemény részesei leszünk: amikor meghalljuk majd a szentatya helikopterének zúgását, és a Hármashalom-oltár felé figyelve, közelről vagy távolról, de tekintetünk mégiscsak az élő Péterrel fog találkozni. Egy fiatal, erdélyi származású házaspárt, CSONTA ISTVÁNT és LUKÁCS OTTILIÁT, a Leuveni Collegium Hungaricum házigazdáit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanárait kérdeztük arról, hogyan készülnek erre az ünnepre.

Mi volt az első benyomásotok a pápalátogatás híre kapcsán?

Az első benyomás a hitetlenkedés volt. Viszont miután a vatikáni államtitkárság weboldalán a bejelentést követően megjelent a hivatalos sajtóközlemény a látogatásról, nagyon örültünk. Igaz, még napokkal később is vártuk, mikor közlik, hogy tévedés volt, esetleg álhír. Persze azért a remény erősebb volt a hitetlenkedésnél, hiszen a hivatalos bejelentés után már bíztunk annyira egy intézményi zarándoklat megszervezésében, hogy még aznap elkezdtük szervezni az utazást.

Nem csak ti magatok zarándokoltok el Csíksomlyóra, hanem a hallgatóitok számára el is készítitek az utat. Honnan jött az ötlet, hogy a pécsi diákjaitokkal együtt vegyetek részt a pápalátogatáson?

Az intézmény tanáraiként többszörös kötelesség egy ilyen zarándoklat megszervezése. Először is külső kötelesség, hiszen nem csak annyi az ember feladata egy ilyen intézményben, hogy órát tart és hazamegy, miután lejár a munkaidő. Itt óriási az igény a hallgatókban, hogy kapcsolatban legyenek tanáraikkal, s kimondatlan is látszik, hogy elvárják az útmutatást tanáraiktól. Nem lehet krisztusi közösség sem a főiskola, sem maga az egyház, ha nincsenek emberek, akik a többiek elé, ez esetben a hallgatók elé élik a hitet. Ez nagy felelősség, de jobb, ha tudatosítjuk ezt magunkban, mielőtt a katedrához lépünk. Még nincs olyan távol, amikor a hallgatók között ültünk, s emlékszünk erre a belső igényre, a vágyra, hogy tanárainkra példaként tekinthessünk. Ez nem változik. E külső kötelesség mellett van egy belső kötelességünk is, mégpedig az, hogy ha ilyen, számomra felmérhetetlen tiszteletben részesültünk mi, erdélyi emberek, hogy a szentatya eljön Csíksomlyóra, akkor nekem, erdélyi katolikusnak ott a helyem. Valahol természetes, hogy büszke az ember szűkebb hazájára, Erdélyre, Csíksomlyóra, s ezért az országnak ezt a részét szeretnénk a hallgatóinknak is megmutatni. Bár Magyarország nem nagy, a Kárpát-medencében nem kicsik a távolságok. Gondoljunk csak arra, hogy Pécstől vagy Győrből 8-900 km van a Székelyföldig, nem beszélve az útviszonyokról. Így nem meglepő, hogy a zarándoklatra jelentkező hallgatók közül többen sosem jártak még Somlyón vagy Erdélyben. Ezért a zarándoklat egyedi alkalom, hogy ezt a gyönyörű helyet megmutassuk nekik. Ha megszeretik, rendszeresítjük a somlyói zarándoklatot, s nem csak a Pécshez jóval közelebb lévő Máriagyűdre vagy Mariazellbe fogunk majd menni, hanem a somlyói pünkösdi búcsúra is. Meglepő volt látni, hogy amint kiküldtük a levelet, hogy felmérjük a lehetséges jelentkezők létszámát, egy-két nap leforgása alatt húsznál többen jelentkeztek intézményen belülről (a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskoláról). Jó volt látni és a szervezés alatt is tapasztalni, hogy itt, a pécsi egyházmegyében is milyen jól áramlik a kommunikációs csatornákon az üzenet.

A találkozásra próbálunk a lehető legjobban felkészülni, s nem csak szervezés szempontjából, de lelkileg is. Nekünk nagyon sokat ad, hogy a főiskolán a diákok minden nap 11.45-kor együtt imádkoznak. Ezeken az imákon diákok és tanárok együtt mondjuk az Úr angyalát vagy a pécsi egyházmegye által közreadott kártyákon lévő, papi hivatásokért végzett imát. Hisszük: nem véletlen, hogy most, amikor húsvétra otthon voltunk, a templomainkban kint lévő imakártyákból tudtunk hozni Pécsre is. Így most imádkozhatunk az erdélyi főegyházmegye által kiadott imával a pápalátogatásért is.

Miben látjátok ennek a – mégiscsak történelminek mondható – látogatásnak a jelentőségét fiatal, székelyföldi származású teológus szemüvegén keresztül?

A látogatás egyértelműen történelmi, hisz sosem látogatott el eddig pápa Székelyföldre, annak ellenére, hogy romániai híveinek nagy része itt él s magyarul beszél. Azt persze nem szabad várni, hogy erdélyi magyarságunk vagy egyházmegyéink gondjai egy csapásra megoldódjanak ettől a látogatástól. De azt azért ne felejtsük el, hogy soha nem lehet megbecsülni a pápalátogatások rövid vagy hosszú távú hatásait. Gondoljunk csak bele, ki hitt abban, hogy II. János Pál ’89 előtt mondott szavai, látogatásai hozzájárulnak ahhoz, hogy a keleti blokk elkezdjen bomlani. Pedig ezeket a gesztusokat a maguk idejében legfennebb ahhoz lehetne hasonlítani, mintha kavicsokat dobálnánk tankok ellen. Mégis sokan hittek benne, II. János Pállal együtt, hogy a gonosz felemészti önmagát. És lám, az örökre tervezett rendszer alig fél évszázadig bírta. Lehet, hogy nem kellene a Gondviselés erejét konkrét, gyorsan bekövetkező és szemmel látható eseményekbe bezárni. Miért nem Krisztus erejében bízva kérünk? Néha a „legyen meg a Te akaratod” sort is komolyan vehetnénk, amikor a Mi Atyánk jön ajkunkra. A teológus azt mondatja velünk, hogy ahogy azt az első keresztények igényelték, pápának ilyennek kell lenni: nyájszagúnak. És Ferenc pápának nyájszaga van. Ezt a hasonlatot ő maga használja arra, hogy az egyházunk vezetőinek, papoknak, püspököknek a közösségekkel, az emberekkel kell elsősorban foglalkozni, az ő problémáikkal, az ő istenkeresésükkel. Ahogy mi, Ferenc pápa is tudja, hogy ebben neki kell példát mutatni és mutatja is ezt a példát, hisz fáradhatatlanul megy, utazik folyamatosan a világ legkülönbözőbb sarkaiba, nagyon sokszor a kicsikhez: felkeres a szegénység mérhetetlen nyomorában vergődő, megvetett, elnyomott, jogfosztott, túlélésért küzdő közösségeket. Kicsit a mienk is ilyen. És pontosan azért jön, hogy éreztesse velünk: nem vagyunk egyedül mérhetetlen igazságtalanságainkban, kilátástalanságainkban, reménytelenségeinkben. Nem tesz mást, mint amit Krisztus: odahajol a legkisebbekhez. Persze ez sokaknak nem tetszik, de hát ezt kell megérteni, hogy a Krisztus-követéssel gombamód szaporodnak ellenségeink. És pontosan ebből tudjuk, hogy Krisztus útja felé tartunk, mert egyre többen jönnek majd szembe, próbálnak letéríteni utunkról, és egyszer csak azt látjuk, hogy úszunk az árral szembe. De hát ezt tette Krisztus szinte az összes evangéliumi eseményben, jól láthatóan úszik az árral szembe. Most pedig az az ember, aki minden erejét megfeszítve, pápaságának első napjától úszik az árral szembe, hirtelen kicsit a mi folyónkba is beszáll: azt látjuk majd, hogy ha csak néhány rövidke órára, de velünk együtt úszik az árral szembe, hogy megerősítsen minket abban, hogy jó az irány. Innen nézve nem tudom elképzelni, nem tudom értelmezni, hogy magukat józan, bátor, magyar keresztényeknek vagy netán katolikusoknak megfordulhatott a fejében, hogy ez a találkozás káros lehet nekünk, erdélyi katolikusoknak.

Még van egy fontos aspektusa ennek a találkozásnak, amiről nem szívesen beszélünk. Ez pedig a jóvátétel. Jóvátétel II. János Pál elmaradt látogatásáért, pedig romániai katolikus híveinek többsége akkor is magyarul beszélt, s akkor is várta Krisztus egyházának vezetőjét. Értettük mi akkor is, hogy 1999-ben nem volt kész még az út a pápának Csíksomlyóra, de be kell vallanunk derekasan: az elmaradt kitérő a somlyói Szűzanya lábainál nagyon fájt. Fájt ez több tízezer hívő katolikusnak és nagyon sok papunknak is, mert a bátorításra akkor sem volt kevésbé szükség, mint amennyire most van.

Visszaszámlálás… • Fotó: Veres Stelian

Erdélyi társadalmunkra nézve – és egy kicsit kívülről nézve rá – egyáltalán nem elviccelve a dolgot kérdem: mi a lenne a három kívánságotok, amiben „jó hatással” lehetne ránk Ferenc pápa ittléte?

Az első és legfontosabb kívánság talán a kiengesztelődés példájának eltanulása lenne. Kiengesztelődés magunkkal és másokkal is. Ferenc pápa szemmel láthatóan ezen az úton jár, hisz nem kinyilatkoztat, nem ítéleteket mond, mintha jó és rossz tudásának teljesen birtokában lenne, hanem megbocsát, még ha nem is olyan könnyű ez. Az ítélkezést Krisztusra hagyja, mert a Szentírás szerint ez az ő feladata. Sajnos nemcsak otthoni jelenség, hogy az emberek elveszítették a kiengesztelődés képességét. Feladat lenne bocsánatot kérni és megbocsátani magunknak és másoknak is. Ez egy olyan alapvető krisztusi cselekedet, melyet nem lehet soha margó szélére tolni. Feszültségben, gyűlölködésben élni lehet, de nem érdemes, mert ez bárkit felemészt. Nem csak népként kaptunk mi, magyarok rengeteg sebet, de okoztunk mi egymásnak és magunknak is rengeteget. Talán elkezdhetnénk a magunknak és egymásnak okozott sebekkel, ezek begyógyításával helyretenni a dolgokat. Ez könnyebben megy, hiszen ezeken mind anyanyelvünkön kell bocsánatot kérni és megbocsátani. Utána haladhatunk egy körrel kinnébb, és próbálkozhatunk majd idegen nyelven is ugyanezzel. Nem lesz egyik se könnyű, de ezt Krisztus nem is mondta. Ő azt ígérte, hogy a felé törekvő úton segíteni fog, s hogy ezt meg is teszi, nem lehet kétségünk.

Második kívánságunk talán az lenne, hogy bárcsak hatással lenne Ferenc pápa arra, hogy az ő imagyakorlatában jelen lévő reflektálás képességét mi is elsajátíthassuk, fejlesszük és automatikussá tegyük. A reflektálás latin eredetű szó, mely szó szerint visszafordulást jelent. Ezt arra használjuk, hogy cselekedeteinkre, annak hatásaira napunk végén visszatekintünk, értékeljük, átértékeljük őket, s ennek alapján újratervezzük utunkat, ha szükséges. Ezt a gyakorlatot imává tette a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác, s examen, azaz vizsgálat néven terjesztette el a rendtagok között, hisz a nap végén a belsőnk megvizsgálásának gyakorlata ez. Ebben az imában minden este értékeljük és újraértékeljük tetteinket annak alapján, hogy mi a célunk. Mit tettünk meg ma azért, hogy közelebb jussunk a célhoz, aki a keresztény ember számára nem lehet más, csak a feltámadt Krisztus. Mi az, amit jobban tehetnék holnap, hogy Krisztushoz közelebb kerüljek, s mi az, amit jól tettem ma ennek érdekében? Mi vitt előrébb, közelebb hozzá? Ennek tudatosítása holnap segíteni fog abban, hogy már a cselekedetem megtétele előtt elkerülhessem a Krisztustól eltávolító, és megtegyem a hozzá közelebb vivő tetteimet. Ennek a kapacitásnak a megszerzését mindenképp kérnünk kellene, ha lenne három kívánságunk. S ha nincs, jobb híján elkezdhetünk hát a fent leírtak alapján e képesség megszerzésén dolgozni.

Harmadik kívánságunk, hogy Ferenc pápa jöjjön még!

A beszélgetés megjelent a Vasárnap május 26-ai számában.

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here