Menj, add el, amid van…

Évközi  28. vasárnap

0
688
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Abban az időben amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”
Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”
Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” 
Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.” (Mk 10,17-30)

„Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Az evangéliumi gazdag ember kérdése Jézushoz egészen egyszerű, mégsem világos. Mit kérdez tulajdonképpen? Mit ért az örök élet alatt? Az ószövetségben hittek a halál utáni életben. Ezt fejezi ki az, amikor azt mondják, hogy valaki alászállt a holtak országába, vagy hogy megtért atyáihoz. Jézus korában már abban is hittek, hogy a jók és rosszak halál utáni sorsa nem lehet ugyanaz. Ezt fejezi ki Jézus példabeszéde a dúsgazdagról és a szegény Lázárról. A dúsgazdag a szenvedések helyére, míg Lázár „Ábrahám kebelére” jutott. Ez a halál utáni jobb lét érdekelné a kérdezőt? Lehet.

De ott van egy másik válaszlehetőség a kérdésre. Az örök élet, az öröklét Isten sajátja. Az „El olam” – az örökkévalóság Istene – név ezt fejezi ki. Kezdet és vég nélküli élet a maga teljes gazdagságában, az örök jelenben. Ez az élet már nem veszíthet semmit önmagából. Erre vágyódna a kérdező? Ez is lehetséges. Keresztény embernek sem lehetne nemesebb vágya. Eckhart mester prédikálta a középkorban: „Bennünk Isten magva van. Ha jó, bölcs és szorgalmas gazdái lennénk, akkor egyre jobban megerősödne és felnőne Istenhez.”

A gazdag ember kérdésében benne lehet mindkettő. Én mégis azt gondolom, hogy a boldogságot keresi. A földi és az örök élet boldogságát. Jézus mindenképpen érti a kérdést és a tanácsa az, hogy meg kell tartani a parancsokat. A parancsok megtartása valóban járható útja a kiegyensúlyozott, nyugodt és boldog életnek. Boldog, aki meg tudja tartani őket. Kiderül, hogy a kérdező rendben van a parancsokkal. Ezzel elnyeri Jézus tetszését. Megkedveli őt, írja az evangélium. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a parancsok megtartása miatt mennyire kedvel minket. És ekkor jön a megdöbbentő ajánlat. Adja el mindenét. Árát ossza szét a szegények között és legyen a követője. A haszonhoz szokott embernek ez nemigen fér a fejébe. Gyakran hallani, hogy a pénz, a vagyon, ha nem is boldogít, de nyugtat. Vagy elég gyakran hallom a román közmondást, miszerint amit megfoghatunk, ami a kezünkben van, az a biztos. Ismeretlen mennyei kincsre cserélni a biztosat? És azzal a Jézussal tartani, akinek nincs hová lehajtania fejét? Nem olyan egyszerű.

Elmeséltem valakiknek egy esetet. Egy ügyintézőnek tetemes összeget kínáltak fel azért, hogy a hazug, felpumpált számlákat ne ellenőrizze, hanem úgy fizetődjenek ki, ahogy vannak. Elkelt volna nála is, mert nem tartozott a jómódúak közé, de nem lehetett megvásárolni. Eldobta a felkínált pénzt és intézkedett, hogy szakítsanak azzal a vállalkozással. „Jó bolond volt!” – mondták a hallgatóim. Nem gerincességén csodálkoztak, hanem azon, hogy elszalasztotta a lehetőséget. Furcsán nézünk azokra, akik le tudnak mondani, mindent el adni csak azért, hogy boldogok és szabadok legyenek.

Az örök életre vezető utat, a boldogság útját legtöbbször mi magunk torlaszoljuk el önmagunk előtt. Önző énünk nem engedi meg a lemondás bátor lépését, hanem mindig a „nem elég!” parancsával jön. Alexander Szolzsenyicin beszámolója a szibériai gulágról, munkatáborokról rendkívül lebilincselt. Megrendítő élmény elmélyülni a mindentől megfosztott emberek életében. Azok küzdelmében, akik ebben az ember alatti létben is emberek tudtak maradni. Sokan csalással, erőszakkal küzdöttek önmagukért, de az igazi küzdelmet azok vívták, akik Istenbe, a hitbe kapaszkodtak. Tapasztalatból írja: „Csak az győz, aki mindenről lemondott.”

Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába, jelenti ki Jézus. Ki a gazdag? Erre a kérdésre a gazdag egyféleképpen, a szegény másképpen válaszol. Számunkra a jézusi nézőpont az igazi. Gazdag az, aki a sokhoz vagy a kevéshez is úgy ragaszkodik, hogy nem lát el tőle Istenig. Az anyagi jólét nem cél, csupán csak eszköz a jóhoz, a szeretet megéléséhez vagy az örök élet munkálásához. Abban a pillanatban, amikor céllá válik, helyet cserél Istennel és az ember bálványimádó lesz. Magyarán földhözragadt.

Az apostolok mindent elhagytak Jézusért. Jézus százszor annyit ígér helyette. Nekünk sem ígér kevesebbet, de kérdés, hogy van-e annyi bátorság, szeretet bennünk, hogy megtegyük ezt a minőségi lépést?!

László Áron

Megjelent a Vasárnap október 14-i számában.