2016. december 19., hétfő

0
554

Evangélium

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sors, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot.
A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá:
„Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.”
Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament.
E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.” (Lk 1,5–25)

Gondolat

Gábor angyalnak, az Isten küldöttének két látogatása szerepel Lukács evangéliumának első fejezetében: a mai részben Zakariás pappal, majd a szöveg szerint hat hónappal a mai részben leírt eset után a názáreti Máriával közli az angyal Isten terveit. Különböző fogadtatásban részesül a küldött: míg Zakariás okoskodni kezd vele, Mária egyszerűen kimondja igenjét Isten szándékára. És mindkettőjük élete megváltozik…

Csendben történik mindez, szinte észrevétlenül, a kívülállók csak annyit értenek meg, hogy valami fontos dolog részese volt Zakariás, amiről csak hallgatni tud, sőt hallgatni kényszerül…

Nem mindig könnyen elfogadható az, amikor – fokozatosan vagy hirtelen – felismerjük Isten beleavatkozását az életünkbe, amikor terveinkről, elképzeléseinkről valami miatt le kell mondanunk, és más irányt kell keresnünk. Meg vagyunk ugyanis győződve arról, hogy tudjuk, számunkra mi a jó, s csak utólag ismerjük fel a váratlanul bekövetkező változások értelmét.

Ilyenkor jusson eszünkbe a két „igen”: Zakariásé, amely megkötözi az idősödő pap nyelvét és Máriáé, amely felszabadítja, az Úr magasztalására indítja őt. Ha a helyzetet nem is, a viszonyulásunkat hozzá mindig alakíthatjuk!

MEGOSZTÁS