Öregek könyve

0
681
Fotó: Bíró István (huntheater.ro)

Színielőadás Szilágyi Domokos műve nyomán

Fotó: Bíró István (huntheater.ro)
Fotó: Bíró István (huntheater.ro)

Az Öregek könyve 1976-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál, a költő azon év november 2-án kilépett az életből ott, ahol a kolozsvári Kányafői út a Hója-erdőbe érkezik. A 699 verssort Plugor Sándor sepsiszentgyörgyi grafikusművész rajzsorozata ihlette. Plugor szülőfaluja, Kökös öregeiről készített grafikákat, amelyekből 20 került a kötetbe. A közös munka eredménye, a kiadó egyik ikonikus kötete pontosan 40 évvel ezelőtt hagyta el a nyomdát.

Egy fiatal román rendező, Mihaela Panainte álmodta színpadra (kétszer is!) ezt a művet, amelyről a Kolozsvári Állami Magyar Színházban május 7-én bemutatott változat kapcsán a műsorfüzetben így írt: A verssorok számozottak, a folyam 699 sorból áll, amely talán 699 lépést jelent a végső nagy átkelés felé, egy ember belső útját, aki életének végéhez érve most továbbindulni készül. A szöveg hangulata lenyűgözően álomszerű, ezt próbáltuk megteremteni az előadásban is. Az álomszerű terek, az elalvás előtti állapotok, a véletlenszerűség, az őrület a vers azon alkotóelemei, amelyek képzeletünket leginkább mozgósították.”

A rendező Bacăuból származik, bukaresti kitérővel érkezett Kolozsvárra, ahol eleinte énekesi, majd operarendezői szakon tanult.i Önálló és alternatív színházat alapított az Ecsetgyárban 2009-ben, 2012-ben a konkrét helyiséget feladta, de a munkát más terekben folytatta, többek között rendezett olyan előadást Marin Sorescu művéből, amit a tordai sóbánya taván adott elő a színész, a Németországban is iskolázott Florin Vidamski. Mihaela Panainte megrendezte Eugen Ionesco Székek című darabját a kolozsvári Antares székgyárban, a város munkásnegyedében, a Május 1 téren, ahol a gyár dolgozóit is „belerendezte” az előadásba, részben mert ez az ötlet adta, kínálta magát, részben mert a fiatal rendező a közösséget szeretné a színház, az adott előadás részének tudni.ii

Egy nagybányai rendezése kapcsán a helyi újság a külföldön is elismert román rendezőket (Purcărete – Tompa Gábor – Andrei Şerban) említi és a mögöttük „kapaszkodók” sorába helyezi Mihaela Panaintét, aki ott a híres nagybányai művésztelepet helyszínül választva állított színpadra egy Ionesco-darabot.iii

Fotó: Bíró István (huntheater.ro)
Fotó: Biró István (Huntheater.ro)

Az Öregek könyve stúdióelőadás egy óra és tíz perce alatt mindössze két szereplőt látunk (Dimény Áron, Sinkó Ferenc), s bár a szöveg (a teljes poémából válogatott sorok) kiemelt helyet kap (dramaturg Balázs Nóra), a főszerep a mozgásé (koreográfusok: Yves Marc, Györgyjakab Enikő). A két szereplő kezdetben Plugor rajzait kelti életre, az öregség különböző mozzanatait illusztrálja, s mintegy bevezeti a nézőt az öregkor világába (lassuló, már-már nehézkes mozgás, a segítségre szoruló, gyengülő test, aprólékos, ismétlődő mozdulatsorok, rituáélék, „bogarak”). Az előadás második részében előkerülnek a színészek arcát fedő kiváló maszkok (Varga-Járó Ilona munkái), amelyek a játékot egy másik szintre emelik: itt az öregedő test realitása és a fenyegető halál túlvilágisága keveredik. A félelmetest folyton oldja az irónia, amely Szilágyi Domokos szövegére mindvégig erősen jellemző (igen sajnálatos, hogy a szöveg sokszor alig vagy nehezen érthető). Egyfajta torz, groteszk játékot látunk, a szereplők változó minőségeket jelenítenek meg. A rendező iskolapadba ülteti őket Szilágyi Domokos e soraitól ihletve: „Ó, halál úr, én készültem, / csak ezt az egy, / bizonyisten csak ezt az / egyetlenegy / leckét nem vettem át! / (Hiszen már nem számít: / egyszer csak elbukol, édes fiam.)” A néhány sorban vázolt téma jelenetté szélesül, hol fenyegeti a halál, a kegyetlen tanár a felkészületlen nebulót, hol két halandó evickél, próbál hátratett kézzel viselkedni, vagy mint jó tanuló jelentekezni, hogy a tanár kegyeit, jóindulatát elnyerje, s felszínen maradjon.

Hasonló páros játék épül a koporsó köré: „Jaj, uram, nehogy megvegye: / ez a koporsó az én hatalmas amulettem, – / várjon, uram, elférnek benne ketten, / higgyen nekem, uram: / az én jeligém: / Csak párosán szép a halál.” Mindez még hangsúlyosabban groteszk jelenetet eredményez a csetlő-botló, párnákkal maguknak a koporsóban megágyazó, az egy koporsón ketten osztozó öregekkel.

Egy harmadik jelenetben a maszkok segítenek az idős házaspárt megeleveníteni, mint ahogy a szöveg sorai is, különösen pedig a Plugor-grafikák az öregség mindkét „nemét” megmutatják. Egyébként nézőként elgondolkodtam, miért nem mutat az előadás a két öregúr mellett legalább villanásnyi időre harmadikként egy idős(ödő) női testet is. Bár igazából eleve nő-férfi párost kellene látnunk, a szöveg erre számtalan fogódzót kínál, ami további érdekes villódzásra szolgáltathatott volna alapot (így a koporsójelenetet mint groteszk kádjelenetet képzeltem volna el, különösen hogy a mosdótál, ünnepi mosdás motívuma a szövegben folyton fel-felbukkan), és az öregedés, öregség további bugyraiba tudott volna elkalauzolni ezzel az előadás.

A két szereplő időtlen, divatjamúlt öltözete kicsit az egységes kínai kommunista viseletre emlékeztetett, a színes műanyag lapok, amelyek a teret osztották, is a falanszterre hajaztak (díszlet- és jelmeztervező Carmencita Brojboiu), de érdekes látványt teremtettek a különböző megvilágításokban. A zárójelenetben a rendező ezúttal a díszletmunkásokat hozta szerepbe: míg az egyik öreg lecsúszott nadrággal a világ elvesztésén sápítozik: „Jaj, / ha / most / meg- / ha- / lok, / kire marad / – mi is? / ki is? / kim van, / mim van? / a nagy szó, / a puszta szó: / a világ?”, szinte ködbe vész, addig a munkások módszeresen szedik szét a díszletet, az előadás világát, minden elemétől lecsupaszítva a teret. Szilágyi Domokos így sommázta: „Halála felé haladtában az öreg mintha élete dolgaival találkoznék – épül az élet elemeiből a halotti beszéd, talán példázatként, hogy még elmúlni sem olyan nagyon egyszerű. S a halálról szóló sorok mellett arcok állanak, kedves tárgyak között. A kép, igazi természetéhez híven, megjeleníti mindazt, amitől szavaival elválni készül.”

i https://clickzoombytes.wordpress.com/2010/02/03/zoom-interviu-mihaela-panainte-sala-mica-cluj/
ii http://transilvaniareporter.ro/cultura/un-nou-spectacol-marca-mihaela-panainte-pe-lacul-din-salina-turda/
iii Portret de tânăr regizor: Mihaela Panainte, 2 iunie 2014. Forrás: http://www.ifz.ro/portret-de-tanar-regizor-mihaela-panainte/html

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here