Pilinszky János száz éve

0
663

Kerek évfordulókat ülünk idén Pilinszky János kapcsán: születésének és halálának évfordulója is esedékes, ezek közül születése pontosan száz évvel ezelőtt, halála pedig negyven éve történt. És bár az évfordulók májusban, illetve novemberben lesznek, egész évben készülünk, és emlékezünk a 20. század magyar költészetének e nagyságára, aki nem mellékesen ízig-vérig katolikus költő, alkotó is volt. Katolikus költő volt leginkább az egyemetességében, a világ, benne az ember szenvedése iránti érzékenységében és a művészete igényes, magas színvonalában.

Pilinszky János Budapesten született 1921. november 27-én és ugyancsak Budapesten hunyt el 1981. május 27-én. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik nemzedékének a tagja Nemes Nagy Ágnessel, Mándy Ivánnal együtt, újholdasoknak nevezik őket, mert a Nyugat folyóirat megszűnése után az Újhold néven alapított folyóiratban közöltek. Pilinszky emellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor, az Új Ember lapoknak is.

Elsősorban költőként ismerjük, de az epika és a dráma műnemében is alkotott. Éveken át írta jegyzeteit az Új Ember hasábjain, esszéi és esszészerű prózakölteményei kötetben is megjelentek, 1977-ben adták ki a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című párbeszédes regényét. Emellett 1957-től írt gyermekeknek verses meséket (Aranymadár, A Nap születése). Drámái az 1974-es Végkifejlet című kötetében szerepeltek először: egyfelvonásosak (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek) és hosszabb színművek. Alapvetően drámai egyéniség, drámai világlátás jellemezte, bár versei szűkszavúsága nem efelé mutat, inkább lírai alkatot sejtet.

Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte, majd bölcsészkaron, magyar–olasz-művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, ám diplomát nem szerzett. Első versei 1938–39-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia hasábjain. 1944 novemberében behívták katonának, 1945 februárjában a németországi Harbach faluba került, és amit ott a koncentrációs táborok valóságából látott, meghatározta egész életét és költészetét. 1945 őszén végül hazatérhetett.

Első verseskötete 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel a Szent István Társulat kiadásában. Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg, az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig alig szerepelt, később irodalompolitikai megítélése enyhült. A hatvanas évek elejétől gyakran hívták külföldi szereplésekre, idegen nyelvű köteteinek fordítási előmunkálatai is ebben az időben kezdődtek meg. 1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok. Külföldi szereplései megszaporodtak, minden évben hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban. Ekkortól számontartották mint jelentős művészt. 1972-ben jelent meg a Szálkák, 1974-ben (négy színdarabbal együtt) a Végkifejlet, 1976-ban az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter című kötet. 1977-ben egy színésznő és művészete hatására írta meg és adta közre Egy párbeszéd regénye alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén. Munkásságát elismerték: 1947-ben Baumgarten-díjat kapott, 1971-ben a József Attila-díj első fokozatát, 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának, 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki.

Versei lecsupaszítottak, mégis kifejezőek. Legismertebb művei közé tartozik az Apokrif, a Harbach 1944, a Francia fogoly, a Ravensbrücki passió, a Négysoros, a Mire megjössz, a Harmadnapon. Ezek témája a 20. század, annak kegyetlen világa, s benne az ember magára maradottsága, a létezés szenvedése, és az azelől való menekülés hiábavalósága, a félelem, a rémület. Esztétikája kulcsgondolata, hogy egy művész akkor evangéliumi, ha követi Krisztust küldetésében: „…az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett…” (Mt 18,11). A művészet értelmezéséhez saját rendszert alkotott evangéliumi esztétika néven, erről cikkeiben, interjúiban többször beszélt. Az evangéliumi esztétika a művészet metafizikája, fő elemei a szeretet, a gyermeki szemlélődés, az alázat. “Megadatott a kegyelem:/miközben minden áll és hallgat,/egyedül az öröklét működik” — írta Kegyelem című versében.

Pilinszky János Négysoros című versét és annak világát tárja fel a Mária Rádió havonta jelentkező műsorának (Verssel a mindennapokban) első, február 27-én de. 11,30-tól elhangzó adása. Most Laczkó Vass Róbert tolmácsolásában Agonia christiana című versének korábbi felvételével emlékezünk és emlékeztetünk Pilinszky Jánosra.

MEGOSZTÁS