2021. január 15., péntek

0
302

EVANGÉLIUM

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét.
Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.”
Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!”
Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!”
Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
(Mk 2,1-12)

A felebaráti szeretet és a közbenjáró ima mintája a mai evangéliumi szakasz: akár a tetőt is képesek megbontani azok, akik mindenáron Jézus elé akarják vinni a beteget. Persze, ez nem olyan „tetőbontás” mint vidékünkön lenne, nem is ez a lényeg, hanem maga az igyekezet. S nyilván az „illetékesek” nem az igyekezetet látják, hanem a törvényt, a betűt és paragrafust.
Mindig akad elégséges magyarázat arra, hogy miért ne tegyük meg azt a jót, amire a Lélek indít. S ezek lesznek a soha vissza nem térő alkalmai életünknek. Lehet, hogy nem kell éppen a tetőt megbontani másokért, de amit a mai nap soha vissza nem térő alkalmain megtehetünk, ne hanyagoljuk el, a legapróbb dolgokat sem…

Szőcs Csaba plébános, Szászfenes

MEGOSZTÁS