2020. december 24., csütörtök

0
349

EVANGÉLIUM

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk; szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
(Lk 1,67-79)

„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert MEGLÁTOGATTA és megváltotta az ő népét” – Zakariás szavai fölött milyen könnyen elsiklunk így az ünnep forgatagában, amikor még annyi mindent kell „előkészíteni”. Milyen könnyen belevetjük magunkat az ajándékozás ünneplésébe, és elfeledkezünk az ajtóról, amin beléptünk az ünneplők körébe. Zakariás, és vele az egész Ószövetség, és igen, maga az emberiség hálát és köszönetet mond Istennek, hogy meglátogatott minket. Ünneplésünknek majd csak aztán lesz helye, ha előbb hálát mondtunk az ünneplés alkalmáért. Egy csillag születik ma nekünk: méltóak leszünk vajon Őt otthonunkba fogadni olyannyira, amennyire Ő magáévá fogadott minket?

Kovács F. Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója

MEGOSZTÁS