Trianon 100 – Cultura Nostra Kárpát-medencei történelmi verseny

0
838
Trianon-emlékmű Hatvanban

A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet A trianoni békeszerződés társadalmi következményei címmel magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára. A pályamunkák elektronikus beküldésének határideje 2020. szeptember 20., eredményhirdetés október 16-án a Pannonhalmi Főapátságban lesz.

Olyan egyéni kutatómunkán alapuló pályamunkákat várnak a szervezők, amelyek a trianoni békeszerződés következményeivel, a helyi társadalomra gyakorolt hatásával foglalkoznak. Ennek középpontjában egy-egy szűkebb régió, település, illetve család Trianon utáni története is állhat. Támogatják az olyan témák feldolgozását, amelyek a szélesebb nyilvánosság előtt nem ismert helyi eseményeket, társadalmi jelenségeket és családi tapasztalatokat jelenítenek meg, továbbá a békerendszer hatására, megítélésének változásaira összpontosítanak. A bírálat során előnyt élveznek azok a dolgozatok, amelyek a történeti feldolgozáson keresztül valamilyen módon a nemzeti összetartozás gondolatát fogalmazzák meg.

A pályamunka kizárólag a versenyző önálló munkája lehet. A dolgozat terjedelme – az ábrákat, az aláírásokat, a forrás- és irodalomjegyzéket, valamint a tartalomjegyzéket nem tekintve – 10-12 gépelt oldal lehet. A szöveg 12-es betűnagysággal, 1,5-es sortávolsággal és 2,5 cm-es margóval készüljön. A megadottól eltérő terjedelmű pályamunkákat a versenybizottság nem értékeli. A szakirodalomból vagy elsődleges forrásból vett gondolatokat és idézeteket, az ábrák és képek forrásait a tudományos munkákban szokásos módon kell megjelölni, illetve lábjegyzetben hivatkozni. A pályamunka jeligés. A versenyző által jeligeként választott – legfeljebb 8 karakterből álló – kifejezést fel kell tüntetni a pályamunka címlapján, a dolgozat ezen kívül semmilyen más jelzést (nevet, iskola nevét stb.) nem tartalmazhat. A dolgozatot pdf formátumban a culturanostra@rakocziszovetseg.hu e-mail-címre kell elküldeni. A kísérőlevélben a tanuló nevét, iskoláját és osztályát, valamint a pályamunka jeligéjét is fel kell tüntetni. A beérkezett jeligés pályamunkákat a szervezők továbbítják a versenybizottságnak. A pályázattal kapcsolatos esetleges kérdéseket szintén a megadott e-mail-címre várják.

A versenybizottság az értékelés során a következő szempontokat veszi figyelembe: a pályamunka tartalma, felépítése, anyaggazdagsága, anyagkezelése, a megírás módja, valamint a formai követelmények teljesítése. Elérhető pontszám: 100 pont.

A legjobb eredményt elért tíz pályázót és a felkészítő tanárokat október 6-ig értesítik. Ők részt vehetnek a Pannonhalmi Főapátságban október 16-án megrendezendő ünnepélyes eredményhirdetésen, ahol nyilvánossá válnak a végső helyezések. Az eredményhirdetés előtt a meghívottak megtekinthetik a főapátság látnivalóit, valamint egy szakmai előadást hallgathatnak meg, ami a pályázat témájához kapcsolódik. A legjobb három pályamunka szerzője, valamint felkészítő tanáraik részt vehetnek a Gloria victis történelmi verseny helyezettjeinek a békediktátum helyszíneit felkereső franciaországi kirándulásán. Minden meghívott pályázó értékes nyereményben részesül.

Forrás: Magyar Kurír/Pannonhalmi Főapátság