Evangélium
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. (Lk 2,22–32)
Gondolat
Nem sokan ismerték fel Jézusban az Isten fiát, pláne nem „első látásra”. Még az apostolok is végigküzdötték magukat a hit és hitetlenség feszültségein, bizonyos helyzetekben egészen egyértelmű volt számukra minden, máskor súlyos kételyeikkel küszködtek.
Érdekes és igen megkapó az, ahogyan a két idős, szent ember, az agg Simeon és Anna prófétaasszony egyből felismerik a Gyermeket és nagy hálával magasztalják Istent, hogy megérhették azt a napot, karjukban tarthatták a kisdedet.
Isten igaz emberei „látókká” lesznek. Felismerik a fontos helyzeteket, „átlátnak a szitán”, képesek egyszerre közelről és távolról, a saját szempontjukból, de valahogyan Isten optikáján át is szemlélni a dolgokat. Nem valamiféle varázslat, hókuszpókusz ez, hanem a tiszta, a világtól szabad lélek kifinomult érzéke működik ilyenkor.
Erre a „finomodásra” vagyunk mindannyian meghívva, hogy ne csak átrandalírozzunk az életünkön, mások életén is, hanem keressük, meg is találjuk, s másoknak is megmutassuk a legnagyobb létező nyomait az életünkben, a világban. Az összevisszaság, az igazságtalanság, az elterelő hadműveletek ellenére is!
