Pápai levél Szent Ignác Barcelonába érkezése ötödik centenáriumára: válságon át előre!
Loyolai Szent Ignác megtérésének tavalyi jubileumi ünnepe után a Jézus Társasága idén többek közt arra emlékezik a rend alapítójának életéből, hogy a...
Új apostoli nunciusa van Magyarországnak
Ferenc pápa július 4-én, szerdán kinevezte az amerikai Michael A. Blume SVD érseket Magyarország apostoli nunciusává.
Michael August Blume 1946-ban született az Egyesült Államokban, az...
Ferenc pápa állapota javul
Matteo Bruni szóvivő, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója március 30-án, csütörtökön délben jelentette be: „Őszentsége Ferenc pápa jól pihent az éjszaka folyamán. A...
Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 55. világnapjára
Ferenc pápa a társadalmi kommunikáció világnapjára hagyományosan üzenetet küld a médiában dolgozóknak és minden hívőnek. A világnap témáját január 24-én, Szalézi Szent...
Továbbra is növekszik a keresztényüldözés világszerte
A Szükséget Szenvedő Egyház angliai szervezete által az évente megtartott Vörös Hét alkalmából kiadott legfrissebb jelentés szerint az elmúlt két évben...
A gyűlölet és a közöny fertőző
Augusztus 3-án ökumenikus és vallásközi imaórát tartottak a Szent Egyed-közösség szervezésében a budapesti Jézus Szíve-templomban a roma holokauszt és a kislétai cigánygyilkosság évfordulójához kapcsolódóan....
Moldova püspöke a növekvő feszültségről: a tárgyalás és nem a provokáció...
Az ukrán-orosz háború szele már Moldovát is elérte: Moldova szakadár, Dnyeszteren túli területének fővárosában, Tiraszpolban április 25-én kézi páncéltörő gránátvetővel lőtték a...
Hippokratész recepttöredékére bukkantak Egyiptomban
Az egyik legrégebbi, ma is működő kolostornak tartott sínai Szent Katalin-kolostor több évszázad történetét hordozza. Számos palimpszeszt kódex található a könyvtárban, ahol hatezer kéziratot...
Az idei Taizé-találkozót 2021 decemberére halasztották
A jelenlegi járvány miatt egy évvel elhalasztották a hagyományos évvégi Taizé-találkozót, amelyet idén 43. alkalommal rendeztek volna meg és amelynek helyszínéül Torinót...
Ferenc pápa részvéttáviratot küldött a súlyos törökországi és szíriai földrengések után
Ferenc pápa részvétét és együttérzését fejezte ki a február 6-án több hullámban bekövetkezett, számos áldozattal járó törökországi és szíriai földrengések után. Imádságáról...