Ferenc pápa részvéttáviratot küldött a súlyos törökországi és szíriai földrengések után

0
679

Ferenc pápa részvétét és együttérzését fejezte ki a február 6-án több hullámban bekövetkezett, számos áldozattal járó törökországi és szíriai földrengések után. Imádságáról és közelségéről szóló szavait táviratban küldte el az érintett országok apostoli nunciusaihoz.

Ferenc pápa kifejezte, hogy mélységes szomorúsággal értesült a Törökország délkeleti részét és Szíria északnyugati részét sújtó erős földrengésekről, amelyek számos áldozatot követeltek.

A hatalmas – 7,8-as erősségű – földmozgás az eddigi beszámolók alapján több mint 1500 emberéletet követelt, és több száz épület vált a földdel egyenlővé. Feltételezhetően több százan rekedtek a romok alatt, és a halottak száma is várhatóan növekedni fog. A mentőegységek az épületek romjai között kutatnak túlélők után.

A szentatya két táviratában – amelyeket a vatikáni államtitkár, Pietro Parolin bíboros írt alá – részvétét fejezte ki, és arra kérte Marek Solczyński törökországi, valamint  Mario Zenari szíriai apostoli nunciust, hogy küldjék el együttérzéséről, lelki közelségéről szóló üzenetét minden érintettnek.

Ferenc pápa „a Mindenható szerető irgalmára bízta az elhunytakat”, és „őszinte részvétét fejezte ki a veszteségüket gyászolóknak”. Egyúttal megfogalmazta, imádkozik azért, hogy a mentőegységegben szolgáló sürgősségi személyzetet a lelkierő és kitartás kegyelme kísérje a sérültek ellátásában és a folyamatos segítségnyújtásban.

A szentatya végül ismét kifejezte szolidaritását a „hosszan tűrő szíriai nép” iránt.

Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége/Magyar Kurír