Marton Zsolt püspök a lövétei Kisboldogasszony-búcsún: a Szűzanya az alázat példaképe

0
967
Fotók: Egyed József Facebook-oldala

Az idei lövétei Kisboldogasszony-búcsún, szeptember 8-án Marton Zsolt váci megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Kisboldogasszony-búcsúra – amely ünnepen Szűz Mária születéséről emlékezik meg a katolikus egyház – a környékbeli településekről is érkeztek zarándokok a Kisboldogasszonynak szentelt lövétei római katolikus templomba.

Szentbeszédében Marton Zsolt személyes élményként elmondta, hogy tízéves korában látogatott szüleivel először Erdélybe: „Székelyudvarhelyre mentünk, egy kedves ismerős családhoz. Mivel akkor csak a rokonoknak lehetett magánháznál éjszakázni, a szüleim egy cabanában szálltak meg, én pedig ott maradtam a családnál. Azt mondták nekem, ha valaki kérdezi, honnét vagyok, mondjam, hogy Lövétéről. Így hát én lettem a lövétei rokon gyerek.”

A püspök papnövendékként és papnevelőként – mint a budapesti központi szeminárium prefektusa és rektora – is járt Lövétén. Voltak Erdélyből kispaptársai és papnövendékei, és mint dányi plébániai kormányzó ápolta a testvértelepülési kapcsolatot Gyergyócsomafalvával.

Marton Zsolt váci megyés püspök prédikációjában kiemelte: Mária vállalja küldetését, örömmel és feltétel nélkül, igénytelenül, mint egy szolgálólány. Az alázat példaképe számunkra. Tanuljuk el a Boldogságos Szűz alázatát – biztatott a főpásztor. Szűz Mária nem magát akarja ünnepeltetni, hanem Fiát. Áldottabb minden asszonynál, de közülünk való: asszony, nő, szűz és anya egyszerre.

Mai világunk tele van kihívásokkal: a férfi és a nő biológiai neme, társadalmi szerepeik, a család fogalma a közgondolkodás fókuszpontjában állnak. A férfi és a nő szeretetszövetsége és az ebből fakadó család azonban a társadalmi és az egyházi létezés alapsejtje, ami nem cserélhető fel semmivel – figyelmeztetett a főpásztor. Ferenc pápa szavaival szólt a fiatalokhoz: „Kedves fiatalok, ne engedjétek, hogy ifjúságotokat arra használják fel, hogy a felszínes életet népszerűsítsék, mely összekeveri a szépséget a külsőségekkel.”

Marton Zsolt kiemelte: a Teremtés könyve világossá teszi, hogy minden élet forrása Isten, és az emberi élet kiemelkedő érték, mert Isten képmását hordozza magán fogantatása pillanatától, ezért védeni kell. Szent II. János Pál pápa apostoli buzdítása kapcsán arról beszélt, hogy az egyház mindig az élet oldalán áll, és a család alapvető feladata az élet szolgálata: „az emberi élet értéke kezdetétől a végéig szent”.

Ferenc pápa szerint: „A háromságos Isten szeretetközösség, és a család az ő élő tükröződése (…), a férfi és a nő, az apa és az anya »a teremtő Isten szeretetének munkatársai«”. A Katolikus Egyház Katekizmusában „A gyermek ajándék. A házasság legnagyobb ajándéka egy új emberi személy” – tanított Marton Zsolt.

Befejezésül kérte a Boldogságos Szűz Mária és Szent József közbenjárását az Atyánál: „Kisboldogasszony, kismamák védőszentje és Szent József, apák pártfogója, könyörögjetek érettünk!”

Forrás: váci egyházmegye/Magyar Kurír