Joannes Kájoni 390 – Emlékév záróesemény és szabadtéri vándorkiállítás

A Hargita Megyei Kulturális Központ, a megyei kulturális intézményekkel, egyesületekkel, csoportokkal és önkormányzatokkal összefogva, Kájoni János születésének 390. évfordulója alkalmából egy olyan emlékévet indított el 2019-ben, melynek célja fokozottabb figyelmet irányítani Kájoni János szerzetes pap, polihisztor munkásságára.

A járványügyi helyzet megnehezítette a rendezvények megszervezését illetve kivitelezését, mégis olyan közösségi és kulturális események zajlottak az emlékév folyamán, mint: szakmai konferencia, koncertek, vetélkedők, előadások, filmvetítések, gyógynövénynap, interaktív foglalkozások gyerekeknek, kiállítások.

Kájoni János életének és munkásságának fontos színtere volt a gyergyószárhegyi ferences kolostor, hiszen ennek a rendháznak volt főnöke, itt szolgált a XVII. század közepén, majd itt is lett eltemetve 1687-ben. Ennek apropóján itt szervezik meg az emlékév záró eseményét január 24-én. Vasárnap délelőtt 10 órától ünnepi szentmisét mutatnak be és 11:20-kor megnyitják a szabadtéri kiállítást Szárhegy főterén, amely február 24-ig látogatható.

Dátum

2021. január 24., vasárnap

Idő

10:00

Helyszín

Szárhegy