2024. május 8.

Egyházmegyei zarándoklati nap Nagyváradon

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit, papjait és különösképpen a fiatalokat, a bérmálkozásra készülőket 2018. április 29-én a nagyváradi székesegyházba, hiszen hagyományosan ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepelik. Az egyházmegye legnagyobb ünnepének programja vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és az ünnepi ráhangolódással. A főpapi szentmisét, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek, délelőtt 11 órától mutatják be. A szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök. Utána kezdődik a Szent László-ereklyéjével végzett körmenet.

Dátum

2018. április 29., vasárnap

Idő

10:00

Helyszín

Nagyvárad