A temesvári egyházmegye képviselője is részt vett a plébánosok nemzetközi találkozóján

0
188

Rómában (Sacrofano) tartották a Plébánosok a szinódusért elnevezésű nemzetközi találkozót április 29. és május 2. között. A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a találkozón részt vett Daniel Bulai bukaresti plébános (bukaresti főegyházmegye), Marin Matieș karánsebesi plébános (temesvári egyházmegye) és Augustin Butică (máramarosi görögkatolikus egyházmegye).

A világ minden tájáról érkező plébánosok találkozóját, amelyet a püspöki szinódus főtitkársága, valamint az Evangelizációs, a Papi és a Keleti Egyházak Dikasztériuma szervezett Mario Grech bíboros elnökletével, Ferenc pápa kezdeményezésére tartották azzal a céllal, hogy a plébánosokat meghallgassák és konzultáljanak velük, hiszen ők az elsők, akik közvetlen kapcsolatban állnak Isten hívő népével. A rendezvényen az öt kontinens 99 országából 193 plébános vett részt. A lelkipásztorok arra kaptak meghívást, hogy a Szentlélek vezetésével, a meghallgatás, a megfontolás és a testvéri közösség légkörében egyedülálló szinodális tapasztalatot szerezzenek.


Az első két nap programja a meghallgatás, az imádság és a megfontolás jegyében zajlott. Az utolsó napon a Szent Péter-székesegyházban az eucharisztikus oltár körül összegyűlt százkilencvenöt pap az Úrra bízta az októberre tervezett következő szinódusi közgyűléssel kapcsolatos elvárásait.
A vatikáni bazilikában a szentmise bemutatására közvetlenül Ferenc pápa audienciája után került sor, aki levélben fordult a résztvevőkhöz és a világ plébániánosaihoz, arra buzdítva őket, hogy országaikban a „szinodális út igazi misszionáriusaiként” tevékenykedjenek.

Marin Matieș plébános / Gerhardus.ro