A nemzetközi filmfesztiválok ökumenikus zsűri díjazta alkotásaiból szemléz a FILMIKON

0
658

A Signis Románia Egyesület hirdette meg a FILMIKON Nemzetközi Filmfesztivál első kiadását, amelyen a világ több mint harminc filmfesztiválján az évek során ökumenikus és vallásközi zsűri által díjazott alkotásokból válogat, valamint a szelekció alapján keresztény és emberi értékekről szóló párbeszédet kínál az érdeklődőknek. Az Ökumenikus zsűri díja 1974 óta létező független elismerés, amelyet a világ nemzetközi filmfesztiváljain, például Cannes-ban és Berlinben versenyben lévő játékfilmeknek ítélnek oda. A FILMIKON-t január 18. és 25. között rendezik meg Bukarestben, az Elvire Popesco és az Union moziban, illetve a Szent József-katedrálisban.

Szerencsés egybeesés, hogy ugyanebben az időben zajlik a keresztény egység imahete, amelyen a Bukarestben jelen levő egyházak képviselői évente részt vesznek. Valamennyi filmet teológusokkal (több romániai keresztény felekezet — katolikus, ortodox, evangélikus és protestáns — képviselőivel), pszichológusokkal és kulturális szakemberekkel folytatott beszélgetések követik. Moderátorok: Irina Margareta Nistor és Olimpia Melinte színész. A rendezvényt Wim Wenders legújabb filmjének, a Tökéletes napok (Perfect Days) című alkotásnak az előzetes vetítése nyitja meg, amely elnyerte a cannes-i zsűri 2023-as ökumenikus díját. A zsűri így indokolta választását: ,,A Tökéletes napok a filmművészet remekműve, egy mélyen költői felhangokkal rendelkező ékszer. A film egy erőteljes emberi történetet mesél el a reményről, a szépségről és a mindennapi élet átváltoztatásáról.” A vetítést követően beszélgetés lesz Francisc Doboș római katolikus pappal.

A fesztivál első kiadásának programja olyan filmekből áll, amelyek a létezés spirituális dimenzióját érintik, és az emberi összetettséget illusztrálják, komoly társadalmi valóságokat mutatnak be, a családi kapcsolatok és barátságok fényeit és árnyait tárják fel, tematizálják a gyermekek gondjait és aggodalmait a felnőttek világában, vagy a szabadságért és az emberi jogokért folytatott küzdelmet fogalmazzák meg. A programban szerepel egy látványos mozikoncert a Szent József-székesegyházban: a Carl Theodor Dreyer által rendezett 1928-as francia némafilm, a Jeanne d’Arc szenvedései (La passion de Jeanne d’Arc) című filmet Alexandre Catău orgonaművész kíséri élőben, aki improvizációs technikával adja elő a film zenéjét.
Egy másik különleges esemény a Száműzött testvéremnek (Fratelui meu din exil, 2009, r. Anca Berlogea-Boariu) című dokumentumfilm vetítése lesz, amelyben Dan Condurache játssza Vladimir Ghika szerepét. A film a bátyjának, Dimitrienek küldött levelein alapul, és a kommunista rendszer romániai berendezkedéséről, valamint a totalitárius államnak a görögkatolikus egyház felszámolására tett kísérletéről szól.

Ileana Bîrsan filmkritikus és a FILMIKON igazgatója a következő megállapítást tette: ,,A filmművészet különböző látásmódokat kínál, amelyek tükrözik a kortárs kihívásokat és problémákat, amelyek elől nem szabad elfordulnunk, és az ember filmes megjelenítése a világban gyakran szembesít bennünket olyan konfliktusokkal vagy döntésekkel, amelyeket nem értünk vagy amelyekkel nem értünk egyet. A közönségnek kínált filmek a sajátos történetekben egyetemes értékeket tartalmaznak, és valójában ürügyet, kiindulópontot jelentenek a gondolkodáshoz és a párbeszédhez, a létezés spirituális dimenziójának (újra)felfedezése, az emberi jogok és felelősség ápolása, a másikkal való valódi találkozás reményében.”

A FILMIKON teljes programját az Eventbook.ro oldalon és a Signis Románia Facebook-oldalán tették közzé.

Bukaresti Római Katolikus Érsekség

MEGOSZTÁS