Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek

0
818

Szent Erzsébet emléknapján öröm töltötte el azoknak a szívét, akik ünnepelni gyűltek össze a kicsi, de nagy szeretettel és meghittséggel befogadó, a 13. századtól, a tatárjárás idejét követően Istent dicsőítő szamosfalvi templomban.

Erről árulkodtak a bemutatott szentmise alatt a mosolygó arcok, a néha könnybelábadt szemek és az áldozat után a karácsonyhoz hasonló hangulatról valló résztvevő zarándokok. A legszentebb áldozat előtt az érkezők a rózsafüzér imába és az ezt követő Szent Erzsébet-litániába kapcsolódhattak bele. A harang hívó szava messzire zengte el a búcsús szentmise kezdetét. A bevonuló papság és a ministránsok betöltötték a szentélyt. Muresán Mária kántor segítségével és a hívek bekapcsolódásával az énekben megfogalmazódott az ünneplők szándéka, akik ,,Szent Erzsébet asszony életéről”, emlékeztek, hogy példáját kövessék.

Az olvasmány a derék asszony értékét hozta a felszínre, mert a dolgos, istenfélő, ésszerűen minden szükségest beszerző feleség ékességévé válik a családnak. Ez maradandó szépséget kölcsönöz neki. A szentleckében az Úr a helyes útra próbált rávezetni, mert nem elég a szeretetről csak beszélni, hanem azt tettekben is kövessék a segítségnyújtásban, mások szolgálatában. Így szerethetjük Istent képmutatások nélkül, aki Fia által nekünk életet adott. Az evangélium már fokozottabban tanított a szeretetre, kiterjesztve azt az ellenségszeretetre, az irgalmasságra, a megbocsátásra, ,,mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Sebestyén Ágoston plébános, a búcsú szónoka a közel 200 kilométerre levő Hargita megyei Máréfalváról zarándokolt járművel Kolozsvárra az otthon bemutatott vasárnapi szentmise után. Szentbeszédének kezdetén rövid történelmi hátteret biztosított Árpád-házi Szent Erzsébet személyének, a segítő szeretet szentjének. Megemlítette: 1207-ben királylányként, Sárospatakon született; édesapja II. Endre, édesanyja merániai Gertrúd hercegnő; testvére IV. Béla király; Thüringiai Lajos felesége; három gyermek édesanyja; 1231-ben, 24 évesen hal meg; később az egyház szentté avatta. Szent Erzsébetre mint tanítónkra kell tekintsünk. Több mint 800 év távlatából ma is érvényes tanítást tár elénk. A fiataloknak életpéldájával mutatta meg, hogy bármilyen nehéz életkörülmény közé kerülhetnek, akár züllött környezetbe is, lelküket meg kell őrizzék a hit útján, még az idegen tájakon is. Szent István, Szent László, Szent Imre és a saját szüleink által belénk oltott hitet őriznünk és kamatoztatnunk szükséges. Mindezt azért, hogy ki-ki viszonozhassa Isten irántuk való szeretetét. Feladatuk Istenről, az ő szeretetéről tanúságot tenni. A hitet kincsnek nevezte, amely által hűségesek tudnak maradni Istenhez, ,,néphez, melynek tagjai vagytok”, anyanyelvhez, mert ezekhez ,,ragaszkodni kell”. Tanácsolta: ,,Istent szerető emberekké kell válnotok”. ,,Ha érzitek, hogy nagyon egyedül vagytok az életben, senki meg nem ért, akkor gondoljatok arra, hogy az itthoni Isten szeret titeket.”

A házastársakat Szent Erzsébet arra oktatja, hogy legyenek egymás iránt bizalommal és szeressék egymást. Tegyenek meg mindent, hogy házastársuk jól érezze magát az életben. ,,A boldog, kiegyensúlyozott, egymást megértő házastársak élete örömteli”. ,,A házasság célja egymás segítése és boldoggá tevése.” Az édesapa védelmezze családját, megteremtve a biztonságot. Az édesanya a család szíve, mely szeretettel tanítja a családtagokat. Ő a család papja is, aki imára tanítja a gyerekeket ,,Lelkileg szegény” családnak nevezte azokat, akik ,,elvesztették azt a szálat, ami őket Istenhez fűzi”. Az ilyeneknek ajánlotta, hogy forduljanak vissza Istenhez, boruljanak le előtte és kérjék tőle: ,,békét adj családunknak”. Szent Erzsébet a szülők előtt is jó példával járt életével, mert a gyermekek szeretetére nevelte őket. Az édesanyai szeretetet nem tudja pótolni semmi.” A gyermekek éhezik a szülők jelenlétét. A máréfalvi plébános bíztatta a szülőket, hogy ne vonják meg szeretetüket csemetéiktől, mert csak így tudják megóvni az emberpalánták ,,érzékeny lelkét a világ szennyétől”. Az ünnepelt szent a szenvedőket arra oktatja, hogy fontolják meg jól és értékeljék mindazt, ami nehézséget okoz, mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8,28). Isten akaratát a kereszt ég felé mutató függőleges részével azonosította, az ember keresztjét pedig a kereszt vízszintes része jelenti. A szenvedést beszélő titokként említette, amit ,,nem lehet megérteni”, de fel lehet ajánlani szeretteinkért, önmagunkért, azokért akikért imádkozni tartozunk. Szenvedés esetén tartsuk szemünk előtt azt, hogy ,,van Isten” és ,,szeret a jó Isten”. Az életet ki lehet igazítani, ,,újra lehet kezdeni”, mert Isten adja a lehetőséget, főleg ha kérjük. Tanácsolta: ,,zörgessük meg a jó Isten kapuját, mert aki kér, kap”. ,,Merjünk Istenért, egymásért, népünkért dolgozni, áldozatot vállalni. Kérjük Szent Erzsébetet, hogy imádkozzon értünk a jó Istennél, hogy méltóan éljünk ahhoz a hivatáshoz, melyet kaptunk és hűségesek legyünk egyházunkhoz, népünkhöz, egymáshoz, önmagunkhoz.” ,,Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek, hazánkat így mentsd meg.”

A könyörgések, az eucharisztikus ima, a hosszú sorban történő áldozás után Ferencz Antal, a szentpéteri és szamosfalvi közösség plébánosa szenteltvízzel meghintette és megáldotta Szent Erzsébet tevékeny szeretetét jelképező cipókat és rózsákat, majd a jelenlevőket is, hogy emberszerető jótetteik váljanak jóillatú áldozattá. A szentmise záró áldásával, a pápai himnusz, majd az Isten hazánkért térdelünk elődbe kezdetű énekekkel a búcsú véget ért. Az ajándékozó szeretet jelképeivel, a cipókkal kezükben és a lelkes tanítással szívükben léphettek ki a szent helyről és vihették tovább szeretteiknek, hogy Isten gondoskodása, Szent Erzsébet életpéldája az otthonmaradottakhoz, távolmaradottakhoz is eljusson.

A kijáratnál, a templom előtt már a sötét fogadta a távozókat. A belső, szent tér rózsaillatát a járda mellett jobbról és balról húzódó virágzó muskátli illata váltotta fel, s a hideg cserélte le a meghitt, bensőséges meleget, de a szeretettől lángoló szívek Isten megtapasztalt örömhírét hirdették és vihették a világba.

Bíró Jolán-Ilona

Fotó: Bíró Ernő

MEGOSZTÁS