Július 9-én a Kolozsvár főtérén álló Szent Mihály-templom lelkigyakorlatosok számára vált nyitottá. Mijo Barada, az Ágoston-rend harmadrendi tagja érkezett a városba, mögötte számos missziós munka áll. Jézus az élet kenyere címmel és a ,,Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem” (Mt 26, 26c) mottóval tartott lelki délutánt román és magyar nyelvű érdeklődők számára.
Barada 2012-től, az Isteni Szeretet Misszionáriusai nemzetközi társulás megalakulása óta ennek tagjaként XVI. Benedek pápa áldásával és engedélyével tevékenykedik. A kolozsvári dicsőítő csoport mindkét nyelven rendre felhangzó énekekkel töltötte meg a szent hajlékot: ,,Szentlélek jöjj, szívünk már fáradt,/ Jöjj Szentlélek!…”, ,,Spirite Sfânt, hai vino,/ Te chemăm, te-aşteptăm!…” Bizakodását és vágyakozását kifejező szavaival László Attila kolozs-dobokai főesperes mint házigazda megnyitotta a lelkinapot. Meggyőződése, hogy Isten valami szépet és jót szeretne megmutatni e közösségnek Mijo Baradán keresztül. A szervezésben segítőtársai: Laczkó István, a szeged-csanádi egyházmegye papja, Duka Enikő pedagógus és Peter Haţegan, valamint az itthoni Mécses, Pöröly és Illés a Kármelen csoportok már mindent előkészítettek. Jöhetett az áldásközvetítés Popesc Mihăiţă Cristian, László Attila és Laczkó István paptestvérek részéről, mely a lelkeket is befogadóvá, nyitottá tette Isten közléseire. A fordítók is készen álltak és várták az előadó szavait, aki konkrét élettapasztalatain keresztül a hit három lépésére oktatott.
Élethelyzeteinket mint Istentől jövő ajándékot jó, ha elfogadjuk, majd hálát adunk érte és imában kérjük Istent, hogy dicsőüljön meg a történésekben, nyilvánítsa ki mindenhatóságát, irgalmát és igazságosságát. Ha életünk szenvedéseihez a hit e három lépésével viszonyulunk, akkor Isten akaratába simulunk bele.
Istennek minden élettel terve van. Ezért nincs jogunk e tervet megsemmisítenünk abortusszal, még akkor sem, ha tudomást szerzünk a megfogant magzat kedvezőtlen egészségi állapotáról.
Mijo Barada tanúságtételével Isten jóságára, irgalmasságára és a kitartó ima fontosságára világított rá. Ajánlotta, hogy imádkozzunk, mondassunk szentmiséket élőkért, holtakért egyaránt, családokért, családtagokért, mert a közösségi imának nagy ereje van. Még ha látszólag kevesen is vagyunk a szentmisén, mégis sokan kapcsolódunk be, mert rajtunk kívül jelen van: a Szentháromságban az Atya, a Fiú és a Szentlélek, kinek nevében kezdjük az áldozatbemutatást; a megdicsőültek, azaz a szentek társasága, akik segítsége által Isten jobbá akar tenni. A szentmise értéke felbecsülhetetlen, melyet csak nekünk, földi létben levőknek adott segítségül Jézus, megváltásunk emlékezeteként, mint olyan áldozatot, mely egyben dicsőítés is jó és balsorsban egyaránt. Fontos, hogy minden nap vegyünk részt a legszentebb áldozaton. A legnagyobb teljességben megélhetjük katolikus hitünket, feléleszthetjük reményünket, megújíthatjuk szeretetünket, gyakorolhatjuk az igazságos irgalmat. Jézus különös kegyelmeivel áraszt el bennünket a szentmisében, sőt tapasztalható jelekkel válaszol imáinkra. Áldozzunk, mindahányszor kegyelmi állapotban vagyunk, mert általa élő Krisztushordozókká, élő tabernákulumokká válunk, akik mások közé visszük az ő testét. Így dicsőül meg Isten az általunk hordozott élő Jézuson keresztül a világban élők, a munkahelyen, az utcán járók, a tömegközlekedési eszközökön lévők, otthon élők között is. Szűz Mária volt Jézus első élő tabernákuluma, mert az angyali üdvözlet után a Szentlélek által Jézust hordozta szíve alatt. A hitüket megélő várandós anyák, magzatukat is a hitre nevelik, mert minden, amit ők átélnek annak a csöppség is részese lesz. Jézust magukhoz véve a szentáldozásban, gyermeküket is részesítik Jézus közvetlen közelségével. Istenre figyelve könnyebb kimondani minden élethelyzetben, hogy legyen meg a te akaratod, mert ő eszünkbe juttatja, hogy mekkora áldozatot mutatott be értünk Krisztus. Az ő áldozata megtanít arra, hogy miként szeressünk másokat, önmagunkat, hogyan tudjunk megbocsátani önmagunknak, másoknak, mert csak így tudunk békében élni Istennel, saját énünkkel és a világgal. Jézusra nézve, tőle tanulva és benne bízva megszabadulhatunk kínzó bűneinktől a szentgyónás által.
A misszionárius elmondta, hogy már sok éve a gonosztól való szabadító szolgálat terén is tevékenykedik. A jó megvalósulását gátló, emberi kapcsolatainkat megmételyező gyűlölettől lelkünket szabaddá kell tegyük. Jézus nevében meg kell bocsátanunk, ha kereszténynek valljuk magunkat. Segítségünkre ebben Jézus siet, ha imában azt kérjük tőle. A jelent helyesen, békességgel megélni csakis a múlt feldolgozása után tudjuk. A múltban éltekért, a már a tisztító helyen levő lelkekért mondott imák szükségszerűségét szorgamazta. Felmenőink a jelen idők gyökerei. Így kötődik össze a múlt a jelennel. A jelen helyzet a múlt következménye. A múlt sérelmei az imában feldolgozódnak, Isten áldásaként gyógyulnak. A múltbeli szenvedések, gyűlöletek a megbocsátás útján, Isten segítségével felszabadítják a lelket ezek terhétől. Meg kell tudjunk bocsátani őseinknek, önmagunknak, a jelenben élő ismerőseinknek, főleg haragosainknak. Kérhetjük imában a tisztító helyen levő lelkek szabadulását is, hogy rövidüljön szenvedésük ideje.
Akik Krisztusban hisznek, azoknak megváltozik az élete, mert örök élet lesz a jutalmuk. Használjuk fel értelmesen a rendelkezésünkre bocsátott időt, mert ,,Egy időnk van: ez az idő; egy óránk van: ez a mostani óra, most kell szentül élnünk” – fogalmazott a lelkigyakorlat vezetője. Ezért érdemes elsőnek szeretni és megbocsátani.
Ajánlotta, hogy virrassszunk szívünk tisztasága felett. Legyünk a hit tanúi, aktívan élve hitünket, mert Isten csak így tud csodákat tenni a világban, ha sok hiteles hordozója van. Arra vagyunk teremtve, hogy áldást mondjunk, mert ezzel segítjük a világon élőket és saját magunk üdvösségét. Legyünk hálásak életünkért. Köszönjük meg azt Teremtőnknek. Kérjük a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy meg tudjuk érezni Isten szeretetét, mert akkor az ő békéje költözik szíveinkbe és életem hajója biztos úton haladhat akkor a menyország felé.
A szentségimádáshoz a szentséget László Attila főesperes helyezte az oltárasztalra, majd a tömjénezésből felszálló füst illatával tette teljesebbé közössségi hódolatunkat. A dicsőséges rózsafüzért végeztük Mijo Barada lélekemelő gondolataival közbeékelve a tizedek előtt. A tizedek váltakozva, hol román, hol magyar nyelven hangzottak el. Közben a lelkigyakorlatot vezető kérésére hármas padsoronként aki akart, az oltárasztal elé járulhatott, hogy térdre borulva közelebbről szemlélhesse a szentségtartóban jelen levő Jézus Krisztust. A közelben imádkozók a dicsőség alatt az oltárasztalt mint Krisztus és az egyház jelképét oltárcsókkal illethették térdhajtás kíséretében. Ezzel mélyítette a résztvevőkben Mijo Barada azt a tényt, hogy Jézus mindenki számára jelen és közel van. Ezt a közelséget így még bensőségesebben megélhettük. Boldog, meghatódott, Jézus közelségét megtapasztaló, megbékélt imádkozó lelkeket hordozókként tértek vissza helyükre és adták át a teret másoknak a következő tizedre.
A szentségimádást Laczkó István, a földeki Szent László tiszteletére felszentelt templom plébánosa áldásközvetítése zárta. A szentmise előtt az ambó elé kihelyezett kosárkába tette ki-ki a cetlijét, amelyre élők és holtak neveit írtuk, olyanokét, akikért imádkozni tartozunk vagy szeretnénk.
A városból az esti szentmisére jövőkkel együtt még inkább megtelt az amúgy is számos lelkigyakorlatozóval díszített templom. Az aszisztencia az oltárasztalhoz vonult. A négy koncelebráló: Laczkó István, László Attila római katolikus és dr. Sâmbotelecan Marinel, valamint Matei Marius Vasile görögkatolikus paptestvér megkezdte a közös áldozatbemutatást. A bevezetőben a Szent Mihály-templom plébánosa hálát adott az örömhír jelenlevő hirdetőiért a papokért, a hívekért és lelkigyakorlatozókért.
A szentbeszédben a házigazda az evangéliumban (Mt 11, 25-30) hallottakra reflektálva Jézus Atya iránti hálájáról beszélt, mely megalapozott, mert mindent tőle kapott. Jézusnak nemcsak azok fontosak, akik látszanak valakinek, hanem azok is, akik nem számítanak, azaz jelentéktelenek. Mondanivalója az, hogy Isten mindnyájunkat szeret személyválogatás nélkül. Előtte felfedhetjük önmagunkat, kinyílhatunk, hozzá kapcsolódhatunk. Megoszthatjuk vele örömeinket, bánatainkat, sikereinket és kudarcainkat. Neki mindenkire gondja van. Mindenki gondjával-bajával törődik. Minden egyes személy az Atyához tartozik. Jézus magához vonzza a megfáradtakat és megértésével, segítségével, irányításaival felüdíti a lelkeket. Tanácsolta, hogy törekedjünk Jézus mellett elköteleződni. Higgyünk neki, mert így tudunk tőle szelídséget és alázatot tanulni. Lelkünk akkor nyugszik meg, ha azt tesszük, amit Isten ránk bízott, mert az ,,én igám édes, és az én terhem könnyű.” A szentmisén részt vettek a lelkigyakorlatozó családok gyermekei is. Ők a lelkidélután alatt különféle programokon ismerkedtek, játszottak együtt a plébánia hittantermében. A foglalkozások ott is román és magyar nyelven zajlottak. A szentmise záró áldása után visszatérhettek a plébániára és folytathatták közösségépítő programjukat. A legszentebb áldozat bemutatása után Mária oltalma alatt a kihelyezett székekre leült résztvevőkért külön-külön imádkozott a jelenlevő öt paptestvér és Mijo Barada. Az imádkozók párokba társulva rendre sorra vették mindegyik imára jelentkezőt.
Mijo Barada Romániában tett lelki útja Kolozsváron zárult. A négygyermekes családapa folytatja az Isteni Szeretet misszionáriusaként sokak Istenhez vezetését, gyógyító, szabadító lelki munkáját nemcsak az európai országokban, hanem a világ más tájain, még az afrikai kontinensen is.
Szöveg és kép: Bíró Jolán-Ilona
