A szentévek történetéből és művészetéből szerezhető diploma a Pápai Gergely Egyetemen

0
589
Ferenc pápa Szent Péter sírja előtt pápasága kezdetén

Mikor volt az első szentév? Miért vonzza a zarándokokat a középkortól napjainkig az Örök Város? Milyen kincseket rejt és hogyan kell azokat úgy bemutatni a látogatóknak, hogy a szent helyek és a művészettörténet egyaránt érvényre jusson? Többek között ezt tanulják meg a Pápai Gergely Egyetem új kurzusán a hallgatók jövő ősztől.

A 2023-2024-es tanévben a Pápai Gergely Egyetem új kurzust indít Egyháztörténelmi és Egyházi Kulturális Javak Tanszékén A jubileumok története és művészete témában. Ezáltal kívánnak hozzájárulni a szentévi készületekhez, hiszen Róma egyháza egyedülálló történelmi és művészeti örökség letéteményese, amely az embereket a szépségen keresztül segíti hitük elmélyítésében – mondta az egyetem rektora, Mark Lewis SJ.

A szentévek történetéből és művészetéből megszerezhető diplomát azoknak ajánlják, akik megfelelő képzést szeretnének a jubileumokhoz kapcsolódó történelmi, művészeti és vallási témákban, valamint azoknak, akik a 2025-ös szentévre Rómába érkező zarándokokat fogadják és kalauzolják majd. Rómát, Péter utódának székhelyét, a zarándoklatok célpontját ismerik meg Szent Péter sírjától kezdve a vértanúk sírjaiig. A kurzus visszanyúlik egészen az 1300-as évig, amikor VIII. Bonifác pápa meghirdette az első szentévet, s amely aztán a középkortól napjainkig vonzza az Örök Városba a hívőket a keresztény világ minden pontjáról.

A szentévek története és művészete diploma fővédnöke az Evangelizációs Dikasztérium és a vatikáni Szent Péter Műhely. A diploma egyben a Szent Péter-bazilika hivatalos idegenvezetői képesítésére is jogosít, a Szent Péter Műhely által meghatározott feltételek szerint. A diákokat bevezetik a jubileum teológiai és lelki alapjaiba, majd a szentévek történetével ismerkednek meg, különös tekintettel Róma kiemelt szerepére, amelyet a zarándoklatok célpontjaként játszik a kereszténység első századaitól kezdve – mondta el Ottavio Bucarelli professzor, az Egyháztörténelmi és Egyházi Kulturális Javak Tanszékének vezetője. Megvizsgálják a nagy jubileumokra készült pápai megrendeléseket: műalkotásokat, restaurálásokat, a városkép és infrastruktúra fejlesztését, karitatív munkákat. A szentévekhez kapcsolódó néphagyományokat és vallási gyakorlatot is tanulmányozzák.

A tantermi előadásokon túl terepgyakorlatként didaktikai látogatásokat tesznek a keresztény Róma emlékhelyein. Az éves kurzust az ún. „Sacra loca circuire” műhely, a szent helyek fölkeresése zárja, amelynek során bemutatják azokat az eszközöket és módszereket, amelyekkel megfelelően látogatható egy istentiszteleti vagy vallási érdekeltségű helyszín, összehangolva a hit és vallásgyakorlás témáját a művészettörténeti és építészeti elemekkel.

Gedő Ágnes

Vatican News

MEGOSZTÁS