A kicsinység felszabadít

Évközi 14. vasárnap

0
388
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
(Mt 11,25-30)

A mai vasárnap evangéliuma Jézus Szívének ünnepén is elhangzott. Egy benső imádság szavairól van szó, amely betekintést nyújt a Szentháromságon belül zajló beszélgetésbe: Jézus, a második isteni személy az Atyához, az első isteni személyhez szól.

Hálaadásában, benső örömében azért magasztalja az Atyát mert az országa titkait elrejtette a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztatta a kicsinyeknek. A bölcsek és okosak a Törvény rejtelmeiben jártas embereket jelöli, azokat akik nem csak ismerték a mózesi előírásokat, hanem meg is tartották azokat. Ezeknek az embereknek a lelkében sokszor gőg és lenézés volt másokkal szemben: ők a törvény betartásával úgy vélték saját erejükből lesznek képesek kedvessé válni Isten előtt. Máté evangélista azonban arra figyelmeztet: Isten előtt a kicsinyek kedvesek. A gyermeki lélekkel Isten előtt álló emberek, a tágra nyitott szemmel a világ csodáját befogadó egyszerű lelkek, a gyengék, akik bizalmukat, reménységüket másba helyezik – ezek az Isten előtt kedves kicsinyek. A gyermek az, aki önkéntelenül mindenkire fölnéz, aki gyengesége és védtelensége miatt kénytelen mástól várni a segítséget. A gyermek boldogsága a másikban való föltétlen bizalomból forrásozik. És Isten atyaként így akar gondoskodni valamennyiünkről. Jákobot választja ki Ézsauval szemben, oltalmazó keze Sárán, Rebekán van, a megvetett és magtalannak tartott asszonyokra tekint irgalmasan szemben Izrael termékeny asszonyaival. Előttük lesz nyilvánvalóvá Isten országának titka: ebben az országban azok állnak nyerésre, akiknek bizalma Istenben van, akik erejüket belőle merítik.

A mi szemünkben azok a boldogok, azok a szerencsések, akik sikeresek, akiknek sikerült feltornászni magukat az első helyekre. Isten azonban nem ezeket szereti, hanem a sokkal hitelesebb embereket, akik képesek benső kényszer nélkül élni, akik képesek örvendeni mindannak, amit az élettől kapnak. Isten őket szereti.

Nagynak, elsőnek lenni: ez a mi célunk, ez a mi elképzelésünk magunkról. És ez hatalmas nyomást gyakorol ránk. Ez megnyomorítja az életünket. Emiatt képesek vagyunk minden áldozatot meghozni. Ezzel szemben, azok az emberek, az igazán bölcsek, akik megélik azt, amik, minden illúzió nélkül, könnyen, könnyedén élnek. Megszabadulnak ettől a benső feszültségtől, sikerül kilépni ebből a taposómalomból, a saját nagyságunk vágyától: ők a Gondviselés erejének mélységes békéjét és nyugalmát élik meg.

Ezért is mondhatja Jézus: tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. A szelídség a vadsággal áll ellentétben. A vadállat erőszakot használ, hogy elérje célját. A megszelídített állat nem él a benne levő hatalmas erővel. A szelídség a belső csendességet is jelenti, amelyről a 131. zsoltár szól: Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm. Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem. Az alázat pedig a önmagam helyes ismeretét jelenti: tudom, hogy ki vagyok a világban, tudom, hogy ki vagyok Isten előtt. Mindezek megszabadítanak a nehéz igától, a bizonyítás kényszerétől. Jézustól megtanulhatjuk ezt a két szép erényt. Ígérete szerint ugyanakkor lelkünk nyugalmat talál: a kicsinységben felszabadító erő van, mert nem törekszik az első, a legjobb helyekre. Ez édes iga és könnyű teher.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap július 5-i számában.