Az Élet szívébe emel…

0
376
Napfény-sorozat

A szívek napjai ezek. Nem, nem az olcsó szívecskéké, hanem a Szíveké. Nem a könnyen odaklikkelt, vagy egy hirtelen mozdulattal odarajzolt, esetleg megvásárolt szívecskéké, hanem az áttört Szíveké.

Jézus szívéé, amely magába ölel minden embert, amely megesik a szenvedőkön és amely a halál szúrásán át vitte örök győzelemre az Életet, a Szeretetet. És Máriának az együttérző szenvedésének tőrétől többszörösen átdöfött szívéé. Velük együtt pedig minden szívé, mely engedi, hogy az igazi, a szenvedést is felvállaló szeretet töltse be.

Kahlil Gibran sorai jutottak eszembe.
„Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
jóllehet minden útja nehéz és meredek.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.
Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban (…)
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.”

Megismerni saját szívünk titkait – igen, ezt csak a szeretetre való kockázatos megnyílással érjük el, hisz szívünk csak egy másik szívvel való találkozásban ismer önmagára, tágul ki, elevenedik meg, és törik fel, hogy a keletkezett résen át behatolhasson a Szív fénye, és így válhatunk „az Élet szívének egy darabkájává”, így találhatunk otthonra Isten szívében, aki ugyanakkor lakást vesz a mi szívünkben. Lehet ennél szebbet, vonzóbbat elképzelni?

Ám ez a szeretet amennyire gazdagító, annyira felforgató is. A megnyílt szív sebezhető. Nem csak visszaélések, de maga a szeretet is sebzi. Szenvedni látni azt, akit szeretünk, és tehetetlenségünket érezni nagyobb szenvedés, mintha mi magunk lennénk a válságos helyzetben és a jelenlegi körülmények között különösen is tapasztaljuk, hogy szeretteink egészségéért, jólétéért erősebben aggódunk, mint a sajátunkért. Hányszor mondjuk és halljuk: ha csak rólam lenne szó, nem ijednék meg (annyira) ettől a vírustól, de attól félek, hogy másokat betegítek meg, és nem bírnám elviselni, ha szeretteim fertőződnének meg, különösen ha az rajtam keresztül történne. Bár a szenvedés látványa szinte elviselhetetlen a szerető ember számára, az, ha nem lehet jelen, még fájdalmasabb. És hányan átmentek ezen a megpróbáltatáson is ezekben a hónapban: ott szenvedett családtagjuk, vagy legjobb barátjuk a kórházban vagy öregotthonban, és ők még tekintetükkel vagy egy kézfogással, néma jelentéttel sem támogathatták. De gondolhatunk a nagy búcsúzásokra is, a  halál, de az életfordulatok okozta gyászokra is. Az évnek ebben a szakaszában különösen is sok a változás emberi életutakban – gondoljunk csak a ballagókra vagy éppen a most áthelyezésre készülő papokra, szerzetesekre, ősztől iskolát váltó tanárokra és még sokakra… „Nagyon szomorú vagyok, hogy távozol… Ha nem szeretnélek, nem fájna. A szeretet ára ez a szomorúság” – egy szívemhez nagyon közel álló társamnak ez az üzenete, amikor egyszer költözésre készültem, könnyeket fakasztott a szememből, és egyben vigasztalt is. Igen, a szenvedés olykor a szeretet ára, mértéke, záloga… És mint ilyen az Élet szívébe, a Szent Szív életébe emel.