Ha imádkozunk, senki sem marad segítség nélkül

Hit és erőpróba vészhelyzet idején

0
367
Illusztráció

A jelenlegi járvány idején a legnagyobb elismerés és köszönet azokat az egészségügyi, illetve a szociális ellátásban dolgozókat illeti meg, akik a veszéllyel dacolva nap mint nap betegágyak mellett teljesítenek szolgálatot vagy rászoruló embereknek segítenek. Mivel a legtöbb egészségügyi intézmény alkalmazottja titoktartási megállapodást írt alá a munkáltatóval, az interjúalanyok sem a saját kilétük felfedéséhez, sem a munkahelyük megnevezéséhez nem járultak hozzá. Ettől függetlenül az itt közölt adatok és tények valósak. Az alábbi sorokban az általuk tetszőlegesen választott névvel említjük őket. N.M. ápolóként dolgozik a temesvári egyházmegye területén lévő egyik kórházban, ahol kizárólag az új típusú koronavírussal fertőzött pácienseket gondozza.

Hogyan éli meg a hivatását a járvány idején?

A munkahelyen teljes erőnkből arra törekszünk, hogy a lehető legnagyobb odaadással, szakértelemmel ápoljuk a COVID-19 járványban a SARS-CoV-2 vírussal megfertőződött betegeket.

A TEMESVÁRI EGYHÁZMEGYE SOROZATA

Hivatástudat, empátia, hit, együttérzés – fogalmak, amelyeket olyan személyek töltenek most meg tartalommal, akik ezekben az embert próbáló időkben is minden nap azért dolgoznak, teszik kockára saját, valamint a családjuk egészségét, hogy rászoruló embertársaikon segítsenek, helytálljanak és becsülettel végezzék munkájukat. Vannak, akiknek a járványmentes időszakban is ez a hivatásuk és vannak, akik most önkéntesen vállalják mindezt.

„A jó hír nem hír. A jó hírekről szinte soha nem számolnak be. Ha rossz hírt hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy hasonló horderejű jó hír eljutott volna-e hozzánk!” – az idézet Hans Rosling svéd orvostól származik, és igazát kár lenne vitatni. Az interjúsorozatunk részét képező vallomások, beszélgetések mindegyike JÓ HÍR. Így, csupa nagybetűvel. És bízunk benne, hogy nagyon sokakhoz eljut.

Lelkileg hogyan éli meg a megpróbáltatást?

Minket, orvosokat, egészségügyi asszisztenseket, ápolókat váratlanul ért ez a betegség; nem ismertük és nem voltunk felkészülve rá, de mindannyian arra törekszünk, hogy átvészeljük ezt a megpróbáltatást és hogy megnyerjük a csatát ezzel az ismeretlen ellenséggel szemben. Nehéz ez nekünk, nehéz a betegeknek, és nehéz a családjainknak is, de szüntelenül imádkozunk: munkába érkezéskor csakúgy, mint hazainduláskor.

Marad-e ereje bátorítani, vigasztalni is a gondozottakat, a betegeket, a környezetét?

A segítségnyújtáshoz szükséges erőt az általunk választott hivatásból merítjük, hogy méltó módon és szakszerűen kezeljük az összes beteget, aki a segítségünket kéri.

Miből merít erőt, ha elcsügged?

Meggyőződésem, hogy a legnagyobb segítséget a jó Istentől és a Szűzanyától kapjuk. Jól tudjuk, hogy ha imádkozunk, senki sem marad segítség nélkül.

Milyen visszajelzést kap a környezetében élők részéről?

Jó megtapasztalni, hogy tisztelnek, megbecsülnek és bátorítanak minket a további küzdelemre; ez gyógyulást hoz, amennyire erőnkből telik.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája