Egyházi segélyszervezetek biztató szavai

0
325
Illusztráció • Fotó: Romániai Máltai Szeretetszolgálat

Meggyőződésünk, hogy ezekben a nehéz napokban szükségünk van a pozitív gondolatokra, szükségünk van arra, hogy gyakrabban forduljunk imáinkkal Istenhez. Az alábbiakban egyházi segélyszervezetek lelkivezetőinek bíztató szavait olvashatják. Reméljük ezek a gondolatok segítségetekre lesznek az elkövetkezendő időszakra.

Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas-szervezet lelkivezetőjének bátorító szavai:

Az államelnök „sürgősségi helyzetet” rendelt el, de más országokban is különféle intézkedések történnek, amint arról a híradások is beszámolnak.
Minden szükséges óvintézkedés megfogalmazva, sok mindent hallunk és olvasunk. Többek között azt is, hogy fontos vigyázzunk egymásra és magunkra, de azt is, hogy ne uralkodjon el rajtunk a pánikhangulat.
Mindezek a figyelmeztetések helyesek és igazak. Nem ezeket akarom felülírni, nem is vagyok illetékes ebben.
De melléírni szeretnék, és ez – szerintem – éppen annyira fontos, mint minden megjelent óvintézkedés.
A hátralevő hónap még mindig a nagyböjti szent időszak számunkra, keresztények számára. Minden nagyböjt „rendkívüli helyzet”, és az idei talán pontosan a világjárvány miatt meg inkább rendkívüli. Miért? Mert nem a megszokott – ilyen még nem volt.
Az idei nagyböjt – éppen a kialakult helyzet miatt is – kegyelemmel teljes időszak lehet. Igaz, hogy sokunkban időnként nagyobb a félelem, több a kérdés, de lehet több idő is áll rendelkezésre, hogy egyszerűen magunkba nézzünk, és másképp imádkozzunk. Valahogy úgy, mintha tényleg hinnénk is. Oly sokszor magától értetődőnek érezzük a bennünk levő hitet, de most alkalmunk van arra, hogy felébresszük és igazán az Úr elé tegyük mindazokat a kérdéseket, amelyeket egymásnak megfogalmazunk.
Sokszor az a baj, hogy problémáinkat, nehézségeinket, félelmeinket egymásnak – vagy esetleg nagyon csendben – magunknak fogalmazzuk meg. Ez nem nagy baj, de most milyen lenne kipróbálni, hogy a csendben ne csak magunknak vagy másnak, hanem a Velünk és Bennünk élő Úrnak fogalmaznánk meg és kérnénk Tőle, hogy erősítse – sokszor megfogyatkozott és gyönge – hitünket.
A nagyböjti szent időszak mindig a húsvétba, a feltámadás ünneplésébe vezet be minket. Sohasem volt és sohasem lesz másképp. Miért? Egyszerűen azért, mert húsvét első napján minden évben felénk kiáltja Krisztus: ne féljetek! Ez a figyelmeztetés egyébként 356-szor fordul elő a Szentírásban, tehát minden napra jut ebből.
Ez nem azt jelenti, hogy el kell fojtanunk félelmeinket, hanem egyszerűen csak azt, hogy bátran nézzünk mögéjük, s akkor elillannak. Ez pedig leghatékonyabban az ima csendjében történik, amikor az Úrral vagyunk – s amikor Vele vagyunk, sohasem vagyunk egyedül. Egyébként sem vagyunk egyedül – mert Ő mindig velünk van, csak mi vagyunk azok, akik nem vagyunk mindig Ővele.
Nem prédikálok tovább. A lényeget érezzük. A testi óvintézkedések mellé szerettem volna ezt a lelki megközelítést, hogy félelmeinkkel szembe tudjunk nézni és akkor a nehéz időket kegyelmi idővé tudjuk változtatni. Test és lélek együtt tud jól működni. Orvosok kérték egyik paptestvéremet, hogy ezt a szempontot emeljük ki mi, papok. Ezt teszem most én is és erre kérlek mindannyiatokat: imádkozzunk többet, mélyebben. Ébresztő lehet ez a kegyelmi idő egyébként arra is, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem másokra is figyeljünk szeretettel – az egészségügyi óvintézkedéseket figyelembe véve!

Így készüljünk együtt a nagy ünnepre már most, minden nappal közelebb a nagyböjt és a járvány végéhez!

Veres Stelian kolozsvári plébános-helyettes, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat lelkivezetőjének üzenete:

A jelenlegi járvány – amelyet az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban említettünk – árnyékában tekintve helyzetünkre felfedeztük, milyen törékeny a mi életünk. Még nemrég is azt hittük, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, ma pedig azt látjuk, hogy a holnapi nap sem biztos. Az emberiség történelmének fordulópontjához érkeztünk. És még csak háború sincs: ha az lenne, lázadhatnánk, megpróbálhatnánk megdönteni egy kormányt, megszavazhatnánk egy másik többséget. De nem így áll a helyzet. Legyünk őszinték: nincs semmilyen fegyverünk és semmi védelmünk, ami megóvhatna ezzel a láthatatlan ellenséggel szemben, amely bármely pillanatban ellenünk fordulhat, megzavarva a gazdaságot, tönkretéve egészségünket, azt az egészséget, amelyet valóságos mohósággal próbálunk megőrizni. Törékenyek, tehetetlenek, gyengék vagyunk. Ne veszítsük el a reményt, higgyünk Isten jóságában, ő a mi igazi menedékünk és szabadulásunk, őt kérlelhetjük a jelen helyzetünkben: Isten, légy a mi szabadítónk, a mi megmentőnk, a mi szabadulásunk.

Máltaiakként tudjuk, mi a küldetésünk, hogy a szenvedők mellett legyünk. Sajnos a helyzet nem engedi, hogy teljesen elkötelezzük magunkat mások megsegítésében, de otthon maradva, imádkozva a betegekért, segítve a tömbház harmadik emeletén lakó időseket a bevásárlásban, bátorítva az elcsüggedteket és a reményvesztetteket meg tudjuk élni a Máltai Szuverén Lovagrend hitvallását: Megtartani a hitet és segíteni a rászorulókat.