2020. március 16., hétfő

0
265

EVANGÉLIUM
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
(Lk 4,24-30)

Valljuk be, nem könnyű elviselni, ha szembesítenek vélt jóságunkkal és valós hibáinkkal. Ezen fájdalmunk ára mindig csorbát okoz kapcsolatainkban. Pedig innen kezdődhetne igazán önmagunk építése: falainktól és álarcainktól való szabadulásunk kieszközlése és arcvonásaink isteni mivoltának újra felfedezése. Mert ha a múlt béklyói lábainkon vannak is, kezeink szabadok. Felülemelkedni.

Jánossi Imre zetelaki segédlelkész

MEGOSZTÁS