EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. (Mk 4,26-34)
Istennél nem mindig érvényesülnek az evilági kategóriák. Az evangéliumokban gyakran felsejlik – s így a maiban is – a kicsik lesznek a legnagyobbak. Ma az számít nagynak, aki meg tudja mutatni erejét, képességét. Aki csendben, szerényen éli a mindennapjait, az szinte nem is számít. De az evangélium teljesen fordított logikát alkalmaz: az Isten országa parányi magból fejlődik hatalmas fává. Bárcsak életünk a mag módjára kicsírázna, és minden kerti veteménynél nagyobb lenne.
Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész
