Kenyértörés

5
4969
Jézus megtörte a kenyeret...

Pálcát törtek a Gyergyóditróba érkező pékmesterek felett, és pálcát törnek a pálcatörők felett is. „Forrnak az indulatok”, írta Sebestyén Péter, miközben írása további indulatokat generált. A sajtóban és a közösségi oldalakon megjelent állásfoglalások nyomán világosan látszik, hogy a „migránsveszély” médiahadjáratának köszönhetően a társadalom mintha elvesztette volna a realitásérzékét, és vele együtt a párbeszédre való képességét vagy hajlandóságát is: van, aki szó szerint retteg, ha az övétől eltérő kultúrájú, vallású, bőrszínű, gondolkodású ember közelébe kerül, netán meg kell osztania vele lakóközösségét (lásd például az egyes gyergyóditróiakat), mások viszont azokat bélyegzik meg (és most ez itt roppant visszafogott szóhasználat), akik félnek a számukra idegentől (teszi ezt sok olyan személy, akinek semmi köze az egészhez). Közben egyik csoport sem veszi észre, hogy tovább fokozzák a feszültséget ahelyett, hogy megoldást keresnének.

Beszéltem olyan emberrel, aki belülről éli át a történteket, és amit éreztem rajta, benne, az a félelem érzése. Tényleg van, aki fél a Srí Lankáról érkezett pékektől. Az teljesen más kérdés, hogy külső szemmel nézve irracionálisnak tűnik ez a félelem, mert azok a pékek nem adtak okot a félelemre: az érzés forrása sokkal inkább a médián keresztül sulykolt gyűlölet- és félelemkeltésben keresendő. Ez a félelem ahhoz hasonlítható, ahogyan a gyermekek félnek a mumustól: a felnőttek hiába tudják, hogy a mumus nem létezik, a gyerekeket erről nehéz lenne meggyőzni. Ugyanakkor ha őszinték akarunk lenni, a gyerekek legtöbbször a felnőttektől „tudnak” a mumus „létezéséről”, így az ő felelősségük az értelmetlen félelem keltése.

Másfelől viszont figyelmen kívül hagyni valaki ilyen intenzív érzését, miközben leggyengébb esetben is „leidiótázzuk”, amiért az illető a félelmét indulattá, gyűlöletté alakítja, szintén nem utal túl nagy empátiára. A gyermeknek sem segítünk, ha „lebutuskázzuk”, amiért fél a mumustól, csak tovább rontunk a helyzeten. Megvannak a megfelelő pedagógia és nevelési módszerek, amelyekkel a gyerekben fel lehet oldani a félelem érzését, miközben folyamatosan éreztetjük vele, hogy mellette vagyunk. Ha szembesülünk félelmünk tárgyával, és belátjuk, felismerjük, hogy mondjuk egy felmosótól ijedtünk be, jót derülünk a történteken és feloldódik a félelmünk.

A szélsőséges reakciók azonban mélyítik az árkokat, egyre többen és egyre intenzívebben vonódnak be olyanok is, akiknek az életét semmilyen formában nem befolyásolja az eset, miközben a valódi konfliktust néhány őszinte beszélgetéssel fel lehetett volna oldani. Ehelyett viszont odáig fajult a dolog, hogy sajtóinformációk szerint például a pékek már feladták gyergyóditrói bérelt lakásukat és átköltöznek Gyergyószárhegyre. Ha a hangulat ugyanilyen marad, ez nem megoldás, maximum a probléma kiszervezése.

Mutogatnak minden oldalon kereszténységre vagy annak hiányára, de mindenki a másik szemében látja a gerendát. Az eset mély problémákra világít rá erdmagyar közösségünkben. Egyfelől az importált migránsellenes médiahisztéria sokkal rombolóbb, mint maguk a „migránsok”: a feszültséget itt sem ők, hanem a helyi emberek keltették a káros beidegződések miatt, valamint a kívülről beszólogatók. Másfelől felsejlik a saját „migránsaink” problémája, a nem túl rózsás gazdasági helyzetünk és a szomorú kényszerpálya, amire sok fiatal (és nem csak) kényszerül, amikor külföldön vállal munkát, ezáltal tovább nehezítve az itthon maradást (munkaerőhiány, kapcsolatok felbomlása stb., stb.). Harmadsorban a problémától távol élő, de a vitába sokszor „belekontárkodó” értelmiségiek attitűdje sem mindig előremutató, inkább csak ujjal mutogatásban és dorgáló megintésben merül ki, mintsem valódi segítségnyújtásban.

Nagyszerű volna, ha az a haladó elgondolás, ami korábban természetesnek és magától értetődőnek számított, hogy a helyi emberek állítsák elő a maguk számára a helyi terményeket/termékeket, valóban gördülékenyen működne, meglenne rá a megfelelő igény, elhatározás és kellő összefogás. Ugyanakkor okostelefonnal a kezünkben, a Facebookon pötyögve/fröcsögve a globalizációs dinamikáról nem tudomást venni is korszerűtlen magatartás: nemcsak a közösen, a világ különböző részeiben összeállított termékek és a megosztott tudás vándorol (legtöbbször nagy örömünkre), hanem az emberek is mozgásban vannak. A kereszténység, a katolicizmus (ami ugyebár egyetemességet akarna jelenteni), és az élén Ferenc pápa is folyamatosan az emberségről, az elfogadásról, az egymás iránti odafigyelésről beszél. A vendégszeretet kultúráját szorgalmazza, amelyben szívesen fogadjuk a másik embert – bőrszínétől, kultúrájától, netán félelmeitől függetlenül.

Jézus megtörte a kenyeret, amit szétosztott a tanítványai és az emberek között. Mi képesek vagyunk ugyanerre?

5 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. Egy általam ismert másik erdélyi “migránspélda” Marosludas, az egyik cégnél 5 vagy 6 vietnámi munkás dolgozik már egy jó ideje (egy éve biztos), tehát migránsok, vagy legalábbis vendégmunkások. Minden vasárnap elmennek a katolikus templomba szentmisére – merthát katolikusok, és nem panaszkodik rájuk senki, a templompadokban sem húzódik el senki tőlük… Tehát azzal mi gond lenne, aki jobb megélhetésért, de becsületes munkával (!) telepednek itt le – és szerintem ez ideiglenes letelepedés, nem hosszútávú gyökérverés. Ők nem ingyen utaztatott, ingyenélő “terroristaképű” migránsok, hanem vendégmunkások. És gondoljuk bele: csak az eltelt 100 év alatt mennyi dolgos székely szóródott szét itthonról jobb megélhetésért, nem csask nyugatra, de keletre is (a hegyen túli Regátba, vagy újabban pl. Dubaiba), valahol ők is megélhetési migránsok, nem? Ha mi székelyek fogyunk, akkor a helyünkbe mások telepednek le – és itt nem a többségi nemzetre kell gondolni föltétlen mert ők is fogynak (!), migrálnak, hanem keletiekre (vagy akár nyugatiakra is). Pedig Székelyföld nem egy sivatagos térség, hanem egy természeti javakkal bőven megáldott vidék! Rajtunk áll, hogy ezt itthon ki tudjuk-e aknázni, mi magunk vagy segédkező vendégmunkásokkal együtt.

  2. Szép és józan írás. Köszönöm. Már évek óta sejteni lehetett, hogy a migráns probléma körül felépített média hisztéria még ott is bajt okozhat, ahol igazán nem lenne rá semmi ok. Az elmúlt évek bizonyos híradóinak egyoldalúsága és félelemkeltése vezet ilyen érzéktelen és józan ésszel felfoghatatlan magatartáshoz. Nekünk hogy esne, ha külföldön munkát vállaló közeli rokonainkkal és ismerőseinkkel hasonlóan bánnának? … Két derekasan dolgozó személy miatt egy egész falu forrongana? Felháborodnánk, nem? Jézusnak a gonosz szolgáról mondott példázata jut eszembe. A gonosz szolgának az ura elengedi mérhetetlen, és gyakorlatilag visszafizethetetlen adósságát (tízezer talentum, még kimondani is sok), de ő száz dénárért fojtogatja és börtönbe veti szolgatársát. Remélem, hogy a ditrói események mindenkit elgondolkoztatnak és hideg fejjel, meg józan szívvel levonjuk a kellő tanulságokat. Segítsen bennünket a Szentlélek fénye, hogy tisztán lássunk, és együtt-érző emberekké váljunk.

  3. A ditrói segédlelkész emberségből, felebaráti szeretetből előttem megbukott, de közepeske katolikus pap még elég van. Számomra inkább Böjthe Csaba testvér hozzáállása volt meglepő, aki szinte helyesli is ezt az ocsmányságot, ami Ditróban történik.