2019. szeptember 18., szerda

0
759

EVANGÉLIUM

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:
Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”
Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.
(Lk 7,31-35)

Mai társadalmunk meghívása csak a saját érdek építésére szólít fel. Nálunk, keresztényeknél ez egy kicsit másként kellene, hogy legyen. De vajon így van-e? Olyan egyházról és közösségről álmodom, amiben helye van az embernek… Időnként én is tapasztalom, túl sok a hőbörgés, a kritizálás, a megszólás, a kibeszélés, a semmitmondó szövegelés. Ilyenkor érzem azt, hogy távol vagyunk Jézus tanításától. A mai evangélium nagyon elgondolkodtat: aki kifogást, hibát, kivetnivalót akar keresni, fog is találni. Az akkoriaknak sem felelt meg Keresztelő szigora, de Jézus közvetlensége sem. Hát akkor ma miért felelne meg? De a lényeges kérdés még sem ez, hanem inkább az, hogy milyen az én viszonyulásom az élethez, az Isten adta lehetőséghez és áldott környezethez?

Csíki Szabolcs plébános

MEGOSZTÁS