Kinn vagy benn elveszve?

0
207
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Majd így folytatta: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta.
Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«
Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágtál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt, és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
(Lk 15,1-32)

Nagyon sokat írtak már a tékozló fiú történetéről. A kultúrtörténeti csemegék a gyűrűről, a szandálról, a hizlalt borjúról, a kor végrendelkezési szokásairól mind-mind igényt tartottak egy kis allegorikus értelmezésre, de valahogy elszakadt a példabeszéd egésze a Lukács evangélista által szépen szerkesztett egységtől. A biblikusok közt többen csodálkoznak, hogy Lukács úgy jelenti be a beszédét, mint ami egyetlen példabeszédet tartalmaz. Persze rögtön kéznél volt a történeti-kritikai módszer jó öreg megoldása: az elveszett bárány és elveszett drachma esetét egy ügyetlen írnok toldotta be az eredeti szövegbe.

Egy példabeszédről van szó az egész fejezetben. Ezt a szövegben található párhuzamok teszik láthatóvá: a mezőn elveszett bárány és a kint, idegen országban elveszett fiú megfelel egymásnak, ugyanis a második történet a bent (a házban) elveszett drachmáról szól, amely párhuzamba állítható az apánál (otthon) maradt nagyobbik fiúval. Ezt a kettősséget csak aláhúzza a pásztor (férfi) és háziasszony egymást nemben kiegészítő képe. Ugyanakkor a hagyományos munkamegosztás: kint a mezőn a férfi, bent a házban a nő – csupán ráerősít a kölcsönös kapcsolatra. Az öröm pedig mindenkire kiterjed, és ugyanaz az oka: az elveszett megkerült. A férfi barátaival örvend, a nő barátnőivel, szomszédasszonyaival. De ebben az örömben részt vesz az ég is: Isten és az ő angyalai is együtt örvendenek a megtért bűnösön. Ez a kint-bent ellentét (bárány és drachma – kisebbik fiú és testvére) arról árulkodik, hogy itt mindenki elveszett, de egyesek mégis visszatalálnak az atyai házba. A drachma ott maradt a házban, mégis eltűnt, a nagyobbik fiú otthon maradt, mégis elveszett, mert igaznak, törvénytisztelőnek tartva magát úgy érzi, nem kell irgalmat kérjen, nem kell megalázkodnia.

Hogy a szerző miért dolgozta ki ennyire részletekbe menően ezt a kint-bent ellentétet, azt a bevezető mondatok magyarázzák. Jézust azzal vádolják a farizeusok és írástudók, hogy befogadja, sőt együtt eszik a bűnösökkel. A rituálék és előírások biztonságos várából, a törvénytisztelet gőgjéből kiáltanak oda Jézusnak: ne keveredjen a korpa közé. És erre jön a válasz: bent is el lehet veszni, de kint is. A bent, az atyai ház biztonsága Izraelt jelenti, a választott népet, azokat, akik kiválasztottságuk tudatában elkülönültek a pogányoktól. A kint az idegenre vonatkozik: mindenkire, aki nem részese a régi szövetségnek, de meghallja Jézus szavát. A drachma és az idősebb fiú „helyükön maradtak”, de mégis elvesztek. A bárány és a „tékozló fiú” messze került az otthontól. Sőt, ez utóbbi még a disznókhoz is, horribile dictu – a tisztátalan állatokhoz is lealacsonyodott, majdhogynem pogánnyá téve magát. Pogányból lett az atyai házba visszatérő személy.

Ma is fontos gondolat, amit Jézus fejteget a példabeszédében: mi vajon a megtaláltak, a visszatértek közt vagyunk, netán elvesztünk? Ha elvesztünk, akkor kint vagy bent vagyunk eltávolodottak? Jézus mintha arra utalna: a vallásos embert sokszor nehezebb megtéríteni, mint a bűnöst.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap szeptember 15-ei számában.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here