2019. szeptember 10., kedd

1
476

EVANGÉLIUM

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
(Lk 6,12-19)

Életünk alapja maga Jézus Krisztus. Nélküle nincs közösség, egyház. Iránymutató az örömhír: „Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.” Az én életemben ez hogy van: az ima elsődleges vagy éppen ha csak ráérek? Jézus mindig imádkozott az övéiért, mindent az imádság előzött meg. Ez kellene, hogy legyen az én programom is: ima mindenek fölött. Napomat, munkámat kezdjem imádsággal! Mitől tudnánk életerősek lenni, ha nem az imádságtól? Legyen a mai nap imával átitatott. Van miért fohászkodni!


Csíki Szabolcs plébános

MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS