EVANGÉLIUM
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” (Jn 14,7-14)
Két hét és máris köztünk van az élő Péter! „Isten hozta!” – most ezt mi mondjuk őneki. A pápavárás hangulatában a mai evangéliumhoz nagyon talál a szentatya gondolata: „Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának az arca”. Igazi mély gondolat a készülődéshez, nem mondhatjuk, hogy nem ismerjük Istenünket, Jézus Krisztusban megmutatta önmagát, nekünk adta végérvényesen isteni életét. Mindez nagy bátorítást, lüktetést, igazi életet kell fakasszon bennünk, különösen most amikor az Ő képviselőjét várjuk. Legyen ez a készülődés annak igényével, hogy meg akarjuk ismerni az Istenarcot, be akarjuk fogadni és örök-érvényűen Őhozzá-tartozóan akarunk élni.
Csíki Szabolcs segédlelkész
