2019. április 13., szombat

0
390

EVANGÉLIUM

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
(Jn 11,45-57)

A főpap a kor prófétájaként szólal meg: „jobb, ha egy ember hal meg a népért, mint hogy az egész nemzet elpusztuljon”. Jézus valóban a népért, a sokaságért szenved és hal kereszthalált. Ebben benne vagyok én is. Már most drámai ami történik: félelem és irigység, ezért kell meghalnia Jézusnak. Az örömhír magába rejt egy nagyon mély életmegnyilvánulást, amire eddig nem figyeltem fel: Jézus „visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe”. Az Úr a szenvedésre visszavonultan készül. Mennyire szükségünk lenne a lassításra, a megfontoltságra, a visszavonulásra. Küszöbén vagyunk a nagyhétnek, egy kis időt tudok szentelni az Isten-kapcsolatnak? Bárcsak temérdek időnket szentelnénk, adnánk a visszavonulásnak, a hangoskodás, kapkodás, kibeszélés helyett. Életet, csak akkor tudok élni, ha van abban lassítás, elcsendesedés, visszavonulás, kellő ráfigyelés és ráhagyatkozás arra, aki az életet ajándékozza és tartalommal tölti meg.

Csíki Szabolcs segédlelkész

MEGOSZTÁS