Tusa Csilla Cecília tanítónő és egy lassan felnőtté váló fiú édesanyja, így a vírus és a megszorítások okozta változásokból jócskán kivette a részét. Azt mondja a járvány teljesen a feje tetejére állította az életüket, s bár a szülőknek nagyon hálás alkalmazkodó hozzáállásukért, számos hátránya van a virtuális iskolának.
Az oktatási rendszer egyike azoknak az intézményeknek, amelyek a legjobban érintettek a járvány okozta felfordulásban, ő pedig úgy látja: ennek minden velejáróját egyformán megérzi a szülő, a diák és a pedagógus is. Szülőként aggodalommal tölti el az állandó bizonytalanság, a sok változás az oktatással kapcsolatban. A fia líceumba jár, és amióta kilencedik osztályos, a második félévtől nagyrészt online oktatásban vett részt. Úgy véli, bár az internetes tanítás alatt a tanárok nagy része ugyanolyan lelkiismeretes munkát végzett, azért a szemtől szembeni oktatás semmivel sem helyettesíthető.
„Mi lesz majd, amikor érettségiznie kell? Hogyan állnak majd helyt az online tanulók? Idén először volt egy rövid, megszakítás nélküli, normális tanulási időszak a fiam életében a pandémia kezdete óta. A tanévkezdéstől a kényszervakációig. Szerintem a kényszervakáció egy meggondolatlan döntés, amelyet elhamarkodottan hoztak anélkül, hogy konzultáltak volna az illetékesekkel. Az egyetlen előnye a tanulók számára a pihenés, ugyanis az utóbbi időszakban nagyon sok felmérőt írtak, feleltek. A tanárok igyekeztek jegyeket adni a gyerekeknek, ugyanis az online térben az értékelés nehezebb és nem minden esetben reális” – fejti ki véleményét a pedagógus. Hozzáteszi, alsó tagozaton tanítóként egész más színben látja a kényszervakációt. Számukra csak egy héttel hosszabbodott a vakáció, de mégis nagyon sok hátránya van: egyrészt rengeteg szülőnek nagy nehézséget okoz az egyik napról a másikra hozott döntés. Főleg a kisiskolások, óvodások szülei vannak bajban, hogy ki felügyeli a gyereket a vakáció ideje alatt.
Másrészt, a vakáció megszakította az oktatás folytonosságát: a diákok a nyári vakáció után mindig nehezen szoknak vissza, alig alakul ki egy rendszer, ez a kényszervakáció pedig kettészeli a tanévet. Ugyanakkor ott a kérdés, hogy mi lesz a bepótolandó anyaggal? Ha már úgyis lassan megszokják a tanárok, diákok az online oktatást, miért nem folytathatták volna virtuálisan az iskolai mindennapokat? – teszi fel a kérdést Tusa Csilla. Az online oktatással kapcsolatban ugyanakkor kettős érzései vannak a tanítónőnek.
„Amikor először kényszerültünk bele ebbe a helyzetbe, teljesen új volt számunkra, nem volt semmilyen tapasztalatunk. Rákényszerített, hogy kutakodjunk, képezzük magunkat, fejlődjünk. És ez jó! Én sok újat tanultam, el kell ismernem, a kényszerhelyzet megváltoztatott, alakított. Megismerkedtem sok online felülettel, érdekes applikációval, amelyek változatossá, színesebbé tették az oktatás-nevelés-értékelés folyamatát. Az itt tanultakat átültettem a szemtől-szembeni oktatás folyamatába is. Nap mint nap tanultunk, s találkoztunk diákjaimmal az online térben” – összegzi a tapasztalatait a pedagógus. Elmondja, bár eleinte élvezték, akadt nem egy nehézség: volt aki nem tudott kapcsolódni, mert nem volt megfelelő eszköze, ideiglenesen összeomlott az internetes hálózat, nem hallották a tanító nénit, sokszor meg kellett ismételni a mondanivalót. A diákjaival első osztályosok voltak, amikor kezdődött az online oktatás. Az írni, olvasni tanításnál egyáltalán nem volt könnyű dolguk, aztán újabb nehézségek adódtak az átlépéses összeadásnál és kivonásnál is.
Tusa Csilla szerint a legtöbb szülő, akiknek gyermekeit ő tanítja, igyekezett panaszkodás helyett inkább alkalmazkodni, gyermeke mellé állni a mindenkit megpróbáló időszakban. / Illusztráció: Pexels
„Egy idő után már nagyon vágyott mindenki a személyes találkozásra, a szünetekben való közös játékra. A szemtől szembeni tanulás teljes egészében nem helyettesíthető, sok hiányossága van az online oktatásnak. Az online térben nem valósítható meg a hibák azonnali javítása, a helyesírás nyomonkövetése, az értékelés objektivitása. A nevelési folyamatban pedig elengedhetetlen a szocializáció, a kommunikáció. Miután megtapasztalhattuk, bár egy keveset, hogy milyen jó együtt lenni, nem igazán volt gyerek, aki online oktatásra vágyott volna” – ecseteli tapasztalatait Tusa Csilla.
A járvány okozta lelki változások kapcsán úgy értékeli a tanítónő, hogy mindannyiukban ott van a félelem, a kétség, a bizonytalanság. Pedagógusként hálás a szülőknek, hogy támogatták, támogatják gyerekeiket ezekben a megpróbáló időkben. Tusa Csilla tapasztalata szerint az általa tanított gyerekek szüleinek többsége pozitívan állt a helyzethez, s bár nem volt könnyű dolguk, panaszkodás helyett inkább alkalmazkodtak a helyzethez.
„Bár a kamerán keresztül mindennap láttuk egymást, mégis néhány gyerek elidegenedett úgy tőlem, mint társaitól. Mikor visszajöttünk az iskolába, rövid ideig elkülönítették magukat a többiektől, de utána helyreállt minden. Az állandó változás azonban megviseli őket. Mindannyian egyetértünk abban, hogy leghőbb vágyunk a pandémia vége” – fogalmaz Tusa Csilla.
