Eléd tártam ügyemet

0
628
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
(Mt 10,26-33)

Imádságainknak, azoknak a szavaknak, amelyeket Isten elé viszünk, kialakult az évszázadok során egy bizonyos stílusa. Őszinték akarunk lenni Istennel, mégis nagyon megválogatjuk a szavainkat. Harag, bosszú, gyűlölet – mind olyan érzések, amelyeket igyekszünk kiszűrni az Isenhez fölszálló fohászainkból. Isten elé csak a szépen preparált, illedelmes és csupa jó szándékba öltözetetett kérések juthatnak el. Ezek is, lehetőség szerint, szépen csiszolva, stílusosan, költőileg kiszínezve.

A kérdés ilyenkor mindig az, hogy tényleg őszinték vagyunk-e Istennel. Ő sokkal jobban tudja, mi rejtőzik a szívünk mélyén, sokkal jobban ismeri gyengéinket, sokkal jobban ismeri legrejtettebb vágyainkat is, mint mi magunk. Mennyire lehet kedves előtte egy olyan kérés, amely nem teljesen őszinte? Mennyire hallgatja meg Isten azokat a kéréseket, amelyek igyekszenek elrejteni a lélek titkos mélységeit?

Ha a Szentírás lapjairól egy-egy kedves ember körvonalazódik, az azért van, mert az illető őszintén mer beszélni Istennel saját gondjairól. Ilyen Jeremiás próféta is. Kertelés és minden gátlás nélkül tárja Isten elé szenvedéseit, hivatásának gondjait, a hányódtatott hűségét, azokat a viszontagságokat, amelyeket Isten szava miatt kellett elszenvednie. Jeremiás próféta nem alakoskodó. Istennel való benső életének majd minden rezdülése ott van az imáiban. Szerette népét, mégis a nép pusztulásáról kellett jövendölnie, őrszemnek kellett volna lennie, mégis sokak szemében a nép ellenségének segítője, velük együttműködő lesz. Bűne, hogy sárba tapossa a nemzeti büszkeséget. Bár félénk, visszahúzódó ember volt, arra kényszerült, hogy a közügyekben nyilvánítson véleményt, mélyen érző lelke pedig sok szenvedésnek volt kitéve saját családtagjai és rokonai áskálódásai miatt.

Belül kétségektől gyötört, krízisektől próbára tett, kapcsolataiban szakadozó és csalódott, kívül pedig hitetlenség, gyűlölet és megvetéstől körülvett ember. Perbe fogták, üldözték, megvesszőzték, kútba dobták…

Istennel szembeni kirohanásának csupán egy villanását halljuk a mai első olvasmányban. Imája, mely bosszújért kiált, nehezen elképzelhető egy mai hívő ember ajkán. Mégis: szavainak egyik tanúsága az, hogy a sok elkeseredett ember panasza kedvesebb Isten szemében, mint az illem szűrőjén átpréselt kegyes gondolat.

Jeremiás panasza, átka úgy száll föl Isten színe elé, hogy nem sérti Isten jóságát. Istenhez mint igazságosan ítélő bíróhoz intézi szavait, Istenhez mint a hitelesség és szentség kezeséhez könyörög. Ezért tudja, hogy imájában nem csupán a saját személyes ügye a tét, hanem Istennek a sorsa is. Ha Isten igazságos, ha Isten a jók, a szenvedők, az árvák gyámola, akkor lehetetlen, hogy egy olyan megpróbált emberi sors, mint  a prófétáé, ne késztesse beavatkozásra. Isten jó hírneve forog kockán, amikor a próféta arra kéri: lépjen közbe, hiszen ő nem tett mást, mint az égi üzeneteket, az égi szavakat hirdette. Jeremiás tudja, hogy az igazság mellett harcolt, tudja, hogy hűsége és hitele miatt érték a bántalmak. És ha Isten nem avatkozik közbe, akkor úgy gondolhatják majd a gonoszok, hogy tovább űzhetik kettős játékukat. Ezért jogos a szava: engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap június 21-ei számában.