Jézus Szent Szíve ünnepe

Gyulafehérvári főegyházmegye:

A Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Jézus Szent Szíve tiszteletére: Lónya, Pusztakalán, Nagybacon, Alsórákos, Brassó-Bolonya, Málnásfürdő, Gidófalva, Kilyén, Kide, Béta, Kolozsvár-Kerekdomb, Kolozs, Felőr, Ditró, Vármező, Aranyosgyéres, Bonyha, Backamadaras, Vajola, Korond, Sáromberke, Nyárádszereda, Alsóbölkény, Madéfalva, Gödemesterháza, Szentkeresztbánya, Szovátafürdő, Hágótő, Gyergyószentmiklós: Botvár-kápolna, Székelyudvarhely.

  • Pusztakalánban, Jézus Szíve napján, délután 5 órától ünneplik a templom búcsúját. A szentmisén Farkas Ervin, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum prefektusa prédikál.
  • nyárádszeredai plébániatemplom búcsús szentmiséjét június 28-án, pénteken délután 6 órakor tartják. A szentbeszédet László Szabolcs nagyernyei plébános mondja.
  • Szentkeresztbányán június 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a búcsús szentmise. Az ünnep szónoka Kiss Endre, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola lelkiigazgatója.
  • Búcsút tartanak a gordon-hegyi Jézus Szíve-kilátónál is, Farkaslaka községben. Az ünnepi szentmise, szombaton délután 1 órakor kezdődik, szónoka Bajkó Norbert a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia segédlelkésze.

Temesvári egyházmegye:

  • Jézus Szentséges Szíve ünnepén pénteken, a 18 órai kezdettel bemutatott ünnepi szentmise keretében tartják a temesvár-józsefvárosi Notre Dame zárdatemplom búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa Pozsonyi Dániel lugosi segédlelkész.
  • A németszentpéteri plébániához tartozó munári templomot szintén Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelték. A templombúcsút június 30-án, vasárnap 17 órakor ünnepli a közösség. A szentmisét Czeglédi Ferenc pécskai plébános mutatja be.

Nagyváradi egyházmegye:

  • A tenkei templom búcsúünnepén, június 23-án, vasárnap déli 12 órakor Szűcs Attila bihardiószegi plébános prédikál.
  • Szilágyszentkirályon szintén június 23-án, vasárnap ünneplik a templombúcsút. A szentmisén a szentbeszédet Nagy Jácint kárásztelki plébános tartja.

Szatmári egyházmegye:

  • Szentmisével, elmélkedésekkel, imával készülnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hívei a június 30-i Jézus Szíve búcsúra. A kilenced magyar nyelvű szentmisét a Kálvária templomban, este 6 órakor tartják – kivételképp június 28-án, amikor reggel 9 órától is lesz szentmise. Az elmélkedések idén is különböző témákra épülnek, így: június 21-jén, pénteken Turtureanu Róbert máramarosszigeti segédlelkész az „alázatosság” gondolatától indulva tart szentbeszédet; szombaton Istvánfi Szilárd szamosdarai plébános „nagylelkűség” témában tartja homíliáját; vasárnap Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója „tisztaság” témában; hétfőn Pallai Béla görögkatolikus parókus „szelídség” témában; kedden Griz László, a nagybányai Szentháromság egyházközösség segédlelkésze „szorgalom” témában; szerdán Kinczel István a Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa „engedelmesség” témában; csütörtökön Barta Barnabás püspöki titkár „fegyelmezettség” témában; június 28-án, pénteken reggel kilenc órától illetve este hattól Fagea László nyugalmazott címzetes esperes „megbocsátás” témában; szombaton pedig Fromherz Attila lajosvölgyihutai plébános „irgalmasság, könyörületesség” címmel tart szentbeszédet és ezzel zárja a felkészülő elmélkedések sorát. A kilenced szentmisealkalmaira szeretettel várják a híveket, hogy a június 30-i Jézus Szíve Búcsúra mindenki hitében megerősödve érkezhessen meg.

 

 

 

Dátum

2019. június 22., szombat - 2019. július 01., hétfő

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here