A szinódus főtitkársága közzétette a XVI. rendes püspöki zsinat első ülésszakát követően Ferenc pápa által létrehozott tanulmányi csoportok harmadik zárójelentését. A közzétett jelentés az 5. tanulmányi csoporté, amely a nők részvételével foglalkozik az egyház életében és vezetésében. A hetvennégy oldalas végleges jelentés olasz és angol nyelven olvasható a szinódus honlapján, valamint készült öt nyelven rövid összefoglaló is.
Amint arról mi is hírt adtunk, a múlt héten a szinódusi hivatal közzétette a 3. tanulmányi csoportnak a misszió a digitális környezetben és a 4. tanulmányozócsoportnak a Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis felülvizsgálata missziós-szinodális perspektívából témájú végleges jelentéseit.
XIV. Leó pápa utasítására a munkacsoportok végleges jelentéseit rendre nyilvánosságra hozzák, hogy a szinódus során végzett reflexió és megkülönböztetés eredményeit az átláthatóság és elszámoltathatóság szellemében megosszák Isten egész népével.
„Amikor a nők szerepéről beszélünk az egyház életében, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez elsősorban kulturális kérdés – állítja Mario Grech bíboros, a szinódus főtitkára. – A világ számos részén valóban mély kulturális kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyeket el kell ismernünk és kezelnünk kell. A hit megélése túl gyakran bizonyos kulturális szempontok, és nem az evangéliumi értékek alapján történik. Megújult küldetésünk az, hogy az egyház olyan erővé váljon, amely a kultúrákban megtestesíti az evangéliumot, előmozdítva mindenki jogainak tiszteletben tartását és az egyes emberek hivatásának megfelelő közös felelősségvállalást. Ehhez bátorság, kíséret és türelem szükséges a fokozatos változások bevezetéséhez, hogy megőrizzük az egyházi közösséget, megszüntessük a diszkriminációt, és olyan közösségeket építsünk, amelyekben minden ember, férfiak és nők egyaránt, adottságait és karizmáit értékelik.”
A jelentés
A végleges jelentés három részből áll. Az első rész röviden összefoglalja az 5. tanulmányi csoport történetét és munkamódszerét.
A második rész a szinódusi tanulmányból kiemelkedő témák észszerű összefoglalását tartalmazza. Ez a rész a dikasztérium női tanácsadói meghallgatásának, a különböző testületei (Doktrinális Hivatal, kongresszus, Feria IV., azaz a szerdai gyűlések határozatai) által végzett munkának, a beérkezett hozzászólások elolvasásának, valamint az intézmény által kért számos tanúvallomásnak az összegzése. Ez a rész egy „alulról” induló reflexiót mutat be, amely meghallgatja az egyházban felelős pozíciókat betöltő nők tapasztalatait és hozzászólásait, hogy megkülönböztesse, mit valósít meg és ihlet a Szentlélek.
A második rész öt szakaszból áll, és legfontosabb témái között szerepel: annak felismerése, hogy a „nők kérdése” a kor valódi jele, amelyen keresztül maga a Szentlélek szól az egyházhoz; a helyi egyházak, azok kultúrája és sokszínű, konkrét kontextusa iránti szinodális figyelem; kapcsolati megközelítés, amely kiemeli a nők egyházi életben való jelenlétének karizmatikus dimenzióját; valamint Ferenc pápa és XIV. Leó pápa konkrét döntéseinek elemzése, akiknek az a határozata, hogy nőkre vezetői pozíciókat bízzanak a Római Kúriában, olyan modellt jelent, amelyen az egész egyháznak el kell gondolkodnia.
Két kiemelt téma
A zárójelentés rövid összefoglalójában a kutatócsoport kiemelt a fentiek közül két témát. Az első arra vonatkozik, hogy a nők egyházi részvételéről való gondolkodásnak együtt kell vizsgálnia a férfi és a női dimenziót mint a közösség egyháztani kontextusában ugyanazon küldetés résztvevőit. Ezért szükséges átgondolni és újrafogalmazni a felszentelt szolgálat kompetenciaterületeit. Valóban, „a papnak Krisztushoz, a fejhez – mint a kegyelem fő forrásához – való hasonlósága nem jelenti azt, hogy mások fölé emelkedne” (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium, 104. pont). Inkább „amikor azt mondjuk, hogy a pap Krisztus, a fej jelképe, ez elsősorban arra utal, hogy Krisztus minden kegyelem forrása: ő az egyház feje, mert »hatalmában áll kegyelmet árasztani az egyház minden tagjára«” (Ferenc pápa, Querida Amazonia, 87. pont; idézve Aquinói Szent Tamás, S. Th., III, q, 8, a. 1, resp.). Ezért jó emlékeztetni arra, hogy – amint azt II. János Pál pápa is megismételte – „bár az egyház »hierarchikus“ szerkezettel rendelkezik, ez a szerkezet mégis teljes mértékben Krisztus tagjainak szentségére irányul” (Mulieris Dignitatem, 27. pont). Ez az elv alapvető fontosságú az egyházi hierarchia hatalmi természetének megértéséhez, mivel „kulcsa és tengelye nem a hatalom mint uralom, hanem az Eucharisztia szentségének igazgatására vonatkozó hatalom; ez a hatalmának eredete, amely mindig Isten népének szolgálata” (Evangelii Gaudium, 104. pont). Nyilvánvaló, hogy ezek a tanítóhivatali kijelentések konkrét következményekkel járnak az egyház életére nézve. Ezen kompetenciaterületek újradefiniálása megnyithatja az utat az egyházban a nők új felelősségi területeinek elismerése előtt. Ebben az összefüggésben lehetőséget teremt új szolgálatokra – beleértve a közösségek vezetését is – a laikus nők és férfiak, valamint a szerzetesek és szerzetesnők számára.
A második téma a nők egyházi szerepe karizmatikus dimenziójának újrafelfedezését érinti. Valóban, az elismert szolgálatok mellett vannak olyanok is, amelyek „nem rituáléval vannak létrehozva, hanem állandósággal gyakorolják őket” (A szinódus záródokumentuma 2023–2024, 76. pont). Szent II. János Pál pápa már felismerte ezt a tényt, amikor kijelentette, hogy „a felszentelt szolgálattal együtt más szolgálatok is, akár hivatalosan létrehozottak, akár egyszerűen elismertek, virágozhatnak az egész közösség javára, támogatva azt minden sokrétű szükségében” (Novo Millennio Ineunte, 46. pont). Ezek a nem rituálisan létrehozott szolgálati szerepek Isten népének valós szükségleteire válaszolnak, és nem csupán a szolgálattevő személyes vágyainak kielégítését jelentik. Gazdagítják őket a Szentlélek által elvetett karizmák, aki mindig az egyházi test javához szükséges minden ajándék adományozója. Emlékeznünk kell arra, hogy ahol evangelizációs szükség van, a Szentlélek már megadta valakinek a karizmát, hogy erre válaszoljon. Ha kizárólag a hivatalosan létrehozott szolgálatok keretein belül maradunk – ami a nők részvételét illeti az egyház vezetésében –, az korlátoz és elszegényít bennünket, mert ez a szolgálati út csak azokat a nőket vonhatja be, akik rendelkeznek azokkal a jellemzőkkel, képességekkel és stílusokkal, amelyek szorosabban kapcsolódnak egy bizonyos létezés- és cselekvésformához. A szolgálatok természetesen nagy jók, de nem oldják meg azt a szükségletet, hogy minden nőnek lehetőséget biztosítsunk az egyházi életben való gyümölcsöző részvételre. A karizmák ezzel szemben szélesebb körűek, elterjedtebbek, és lehetővé teszik azoknak, akik rendelkeznek velük, hogy olyan helyekre jussanak el, amelyek a szokásos struktúrák számára nem elérhetők. Az ilyen karizmák nem szubjektívek vagy marginálisak, hanem objektív adományok, amelyek az emberek számos sürgető szükségletére adnak választ, ott, ahol az egyház strukturális útjai nem tudnak érvényesülni.
Függelékek
Végül a harmadik rész egy kiterjedt függelékből áll, amely a dikasztérium által összegyűjtött jelentős anyagot tartalmaz, hat szakaszra osztva: 1) Női alakok az Ószövetségben és az Újszövetségben; 2) Jelentős női alakok az egyház történetében; 3) Az egyház vezetésében részt vevő nők kortárs tanúságtételei; 4) A Mária-elv és a Péter-elv: kritikai perspektíva; 5) Egyházi potestas; 6) Ferenc pápa és XIV. Leó pápa hozzájárulása a nők szerepéhez az egyház életében és vezetésében.
A végleges jelentések jellege és közzététele
A szóban forgó végleges jelentéssel együtt a főtitkárság egy jegyzetet is közzétett, amelyben ismerteti a tanulmányi csoportok eredetét és megbízatását, a jelentések jellegét és a tervezett operatív utánkövető intézkedéseket.
A jegyzetben az áll, hogy a végleges jelentések strukturált folyamat eredményei, amely magában foglalta a különböző kompetenciák figyelembe vételét és szakértelem meghallgatását, számos hozzászólás elemzését, tudományos kutatást, párbeszédet különböző egyházi szervekkel a püspöki konferenciáktól a katolikus egyetemekig, és mindenekelőtt megkülönböztetést és imádságot. Ezeket munkadokumentumoknak kell tekinteni.
XIV. Leó pápa utasítást adott, hogy a végleges jelentéseket a szinódus főtitkárságának való benyújtás után fokozatosan, átláthatóság jegyében tegyék közzé. Annak érdekében, hogy a kialakult tartalom konkrét iránymutatásokká, döntésekké és folyamatokká alakulhasson, a szentatya felkérte az illetékes dikasztériumokat és a szinódus főtitkárságát, hogy a végleges jelentések alapján dolgozzanak ki operatív javaslatokat, beszámolva a meghozott döntésekről és az elutasított elemekről is.
Ez a közös erőfeszítés – folytatja a főitkárság közleménye – biztosítja a szinodális dinamizmus és az egyház missziós perspektívájában való gyökerezés közötti koherenciát. Az így megfogalmazott operatív javaslatokat a szentatya elé terjesztik, aki értékelni fogja és jóváhagyhatja azokat.
A végleges jelentés szinódusi főtitkársághoz történő benyújtásával a tanulmányi csoportok befejezik a rájuk bízott feladatot, és ezért feloszlatottnak tekintendők.
Forrás: szinódusi főtitkárság; Vatican News
Fordította és összeállította Dénes Gabriella
