„Sokat és sok megközelítésben írtak az időgazdálkodásról. Itt és most pszichodráma terapeutaként arra hívlak meg, képzeljük el, hogy az idő egy valóságos szereplő, hozzuk közelebb magunkhoz és fedezzük fel, hogy milyen szerepet tölt be, és milyen funkciókat lát el az életünkben” – ezzel a felhívással írt Kasza Izabella pszichológus az időgazdálkodás különböző formáiról, buktatóiról, arról, hogyan jelenhet meg ki-ki életében.
Képzelj el egy nagy színpadot, ahol egyelőre csak két szereplő van jelen. Az egyik te vagy és a másik az Idő.Lépj közelebb hozzájuk, figyeld meg a jelmezeiket, a kiegészítőiket, a vonásaikat és a mozdulataikat. Ahogy önmagad látod most, ott fent/elől/középen a színpadon, az első, amit meglátsz az, ahogy kinézel. Figyeld, mit üzen a tested (szeretsz ott lenni, a legszívesebben elfutnál, nem akarod, hogy a nézők lássanak…) és figyeld meg jól az Időt is (kinek a vonásait viseli, mit tesz, hogy van ott veled, mire van szüksége). És most jól figyelj a párbeszédre és/vagy a monológokra, hiszen te és az Idő mindig valamiféle beszélgetésben vagytok (nincs időm arra, szorít az idő, a legszívesebben nem csinálnám meg, de akkor kirúgnak/ rossz jegyet kapok/ nem szeretnék). És lásd a második felvonást, amikor egyre több szereplő jelenik meg és egyre összetettebbek a párbeszédek. Ismerős a jelenet és a szöveg? Ha igen, kitől hallottad már? És ez rád hogyan hat?
Sokat és sok megközelítésben írtak az időgazdálkodásról. Itt és most, pszichodráma terapeutaként, arra hívlak meg, képzeljük el, hogy az idő egy valóságos szereplő, hozzuk közelebb magunkhoz és fedezzük fel, milyen szerepet tölt be és milyen funkciókat lát el az életünkben.
Van olyan ember, akinek az idő barátja és/vagy szövetségese. Róla azt látjuk, hogy jóban van vele és a mindennapjaiban jól tudja beosztani az idejét, sok minden belefér, van sikerélménye is és időnként van ideje egy jóízű beszélgetésre is. Ő az, aki az időt eszközként is tudja használni, és bár nem ura neki, de azt érzi, hogy van felette kontrollja. Ő az az ember, aki egyrészt tudja, hányadán áll az idővel, másrészt mindig kész fejleszteni a vele való kapcsolatát. Applikációkat telepít, listákat készít, beosztja az idejét és energiáját oly módon, hogy a céljait megvalósítja. Ő az, aki elolvassa a legújabb időgazdálkodási könyveket, meghallgatja az idevágó podcasteket, esetleg befektet egy ilyen témájú képzésbe is.
Van olyan ember, akinek az Idő (ős)ellensége. Próbál tőle minél nagyobb távolságot tartani, haragszik rá, védekezik, ha ő megjelenik a színpadon (elfelejti, hogy az Idő mindig ott van), elfordul, újabb és újabb védekező és támadó mondatokat hoz be (lásd kifogásokat) és minden jelenet végén (nap végén) fáradtan/letörten/dühösen vallja be magának, hogy már megint veszített (átverték).
Van olyan ember, aki az Időt egy olyan személyként éli meg, akinek bár ott kellet volna lennie, mégis mindig hiányzott, soha nem számíthatott rá. Ő az, aki úgy próbál élni, mintha nem lenne az idő, mintha mindig minden ráérne. Vagy úgy, hogy bár mindig mozgásban van, soha semmire sincs ideje és mégis minden/sok minden kicsúszik az irányítása alól. Ő az örök lázadó, akinek az alapmondatai, hogy sosem elég az idő, majd máskor, nem konvencionálisan élek stb.
Ugyanakkor van olyan is, amikor az Idő a játszótárs, amikor sok közös játékban Idő és ember együtt vannak. Ezek az emberek az Időt rugalmasnak, hajlékonynak élik meg, ahol bár fontos a játékszabályok ismerete, de ahol mindig van lehetőség egy új játékra/egy új hozzáállásra. Ők azok az emberek, akik a mindennapjainkban képesek a terveik és céljaik megvalósítására koncentrálni, ugyanakkor képesek az újratervezésre is. Lehet, hogy ma csak a listám felét teljesítettem, hangzik a színpadon a beszélgetésben, de szakítok időt veled még egy játékra (játékra/kávéra/színházi előadásra/sörre). Ők azok az emberek, akiket sokszor csodálunk vagy irigyelünk, hogy milyen szépen tartják az egyensúlyt a magánélet és a szakmai élet között. És bár sok elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek az időgazdálkodás terén, ők azok, akik játékosan mégis feszegetik a határaikat. És folyamatosan új dolgokat tanulnak, nemcsak elméleti, hanem tapasztalati úton is.
Van olyan, amikor az Idő a bohóc, aki bár kimondja az igazságot, de akire mindenki csak szórakozásként tekint. Ilyenkor vajon komolyan tudjuk-e venni őt? Ezek az emberek, akik nem mérik fel, hogy itt több a veszteség, mint a nyereség. És van olyan, amikor az Idő az érzelmileg elérhetetlen anya, akinek soha semmi nem elég, akinek az ölelésében/dicséretében nincs alkalmunk megpihenni és feltöltődni. Azok az emberek, akik így látják az időt, megfeszítetten dolgoznak/teljesítenek/hatékonyak, és mégsem érzik soha, hogy elég, hogy megéri, hogy ideje van az örömnek.
Hosszan folytathatnám a felsorolást, hiszen sokféleképpen éljük meg az Időt. Megélésünk nincs kőbe vésve, hiszen életszakaszainktól és élethelyzeteinktől függően változik és változhat. Ennek a gyakorlatnak az elvégzése lehetőséget adhat számunka, hogy felfedezzük magunkban a különböző lehetőségeket, hogy milyenek tudunk lenni akkor, ha a szövetségessel, a bohóccal, az ellenséggel állunk szemben. Lehetőséget adhat arra is, hogy felfedezzük magunkban azokat a szunnyadó képességeket és erőforrásokat, amelyekre szükségünk van a változáshoz és a fejlődéshez.
Sokféle és színes azon technikák és módszerek tárháza, amellyel az idővel való gazdálkodásunkat fejleszthetjük. Könnyen találunk gyakorlatokat és tippeket, amelyek másoknak beváltak, és talán számunka is működhetnek. Hiszem, hogy az időgazdálkodás tanulható és fejleszthető mentalitás és készség.
A te időd milyen szereplő formájában jelenik meg? Mivel te vagy a rendező, milyen szerepet szeretnél neki kiosztani? Hiszen ami felszabadíthat az ismétlődő, unalmas szereposztás alól, az az, amikor felfedezzük, hogy nemcsak a szereplő(k), hanem a rendező is mi magunk vagyunk.
Kasza Izabella pszichológus
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/21-es és 2026/22-es számában.
