Az egy évvel ezelőtt, 2025. április 21-én, húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa pontifikátusát idézzük fel, aki a szinodális folyamattal az egyház belső megújulását indította el, ugyanakkor viszont a világ irányába is határozottan felmutatta az egyházi értékeket. Pál József Csaba temesvári megyés püspök osztja meg gondolatait Ferenc szentatya pápaságáról.
Sok mindenért nagyon hálás vagyok Ferenc pápának az életéért és munkásságáért.
Már az Evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, amit ő tevékenysége programjának tekintett, egy olyan egyházfőt vetít elénk, aki messze túlmegy a formalitásokon. Néha humorral, máskor nyomatékosan kért, hogy a múltból ne a hamut, hanem a parazsat őrizzük meg. Mintegy visszacseng Szent Pál apostol szava: „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg” (1Tesz 5,21). Hűséggel, néha a szentek makacsságával, nagyon sokszor radikális módon ragaszkodott az evangélium lelkületéhez, abban is, ahogy lakást, ruházatot választott, ahogy a szegényeken próbált segíteni, ahogy közel volt az emberekhez, szegény telepeket látogatott, nagycsütörtökön a leginkább elhagyottakat, a börtönben lévőket látogatta, a szertartás alatt a börtön lakóinak mosta meg a lábát. Nagyon sokszor meglepett, egy-egy tette csodálkozást váltott ki, pontosan azért, mert ha nem is rögtön, de utólag beláttuk, hogy tényleg az evangélium lelkülete vezette.
Nagy bátorságról tett tanúságot, merte élni az evangéliumot, akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszett. Ismerőseim közül többen rendszeresen hallgatták, olvasták a szentbeszédeit, lelkileg azokból táplálkoztak. Nekem is sokszor erőt adtak szavai, gesztusai.
Megkérdeztem néhány világi, gyakorló keresztényt, mi tetszett nekik Ferenc pápában. Az első, amit aláhúztak: a közelség. Ferenc pápa tényleg törekedett közel lenni az emberekhez. Bevallása szerint azért maradt a Szent Márta-házban, hogy közel legyen az emberekhez. Római tartózkodásom alatt néhányszor a Szent Márta-házban ebédeltem vagy vacsoráztam. Volt olyan alkalom, amikor láttam a szegényekkel étkezni. Az emberek közel érezték magukhoz. Ő pedig különösen is figyelt a szegényekre. Ha lakásra volt szükségük, lakást bocsátott a rendelkezésükre, ha nem volt ahol tisztálkodjanak, fürdőket és borbélyüzletet hozott létre számukra.
Megértem azokat, akik nem értették őt, mert ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Ferenc pápát, sokszor el kell hagynunk a komfortzónánkat, a kanapékereszténységet, megszokásainkat. És ez mindig bizonytalansággal jár. Ahhoz, hogy megértsük őt, nem Ferenc pápát kell utánozni, hanem az evangéliumot kell radikálisan megélni. Csak ott, az evangélium lelkületében tudunk találkozni vele.
Éles elmével rajzolta elénk és húzta alá nyomatékosan írásaiban és élete példájával a keresztény élet ars poeticáját, amely nem más, mint az Úr szeretetére adott válasz, amelyben „a többi erényekkel együtt teljesül az az új parancs, mely az első és a legnagyobb, amely leginkább megmutatja tanítványi mivoltunkat: »ez az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket« (Jn 15,12)” (EG 161).
Hálás vagyok neki, hogy meghívott a szinodalitásról szóló szinódusra, Rómába. Ő maga is velünk volt a szinóduson, sokszor ott maradt a szünetekben is, odamehettünk hozzá, beszélgethettünk vele… Ritkán szólt hozzá a szinódus valamelyik témájához, de hozzászólásai emlékezetesek maradtak. A szinodalitással elindított egy folyamatot, amely új lendülettel ülteti gyakorlatba a II. vatikáni zsinat tanítását, szellemét.
Ferenc pápa egyik fő törekvése volt az egyház megújulása egyszerűségben, az evangélium szellemében, amelynek első feltétele a Jézussal való találkozás, szeretetének befogadása. A többi ennek lesz a következménye. Figyelmünket ma is Jézus felé fordítja: „Jézus Krisztus szeret téged. Életét adta azért, hogy üdvözítsen, és most minden nap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen, megszabadítson téged” (EG 164). Arra kéri egyházát, hogy ez a szeretet soha ne homályosuljon el benne, ne helyettesítsük be ezt más tartalmakkal. „Ez a fő üzenet, melyet különféle módokon újra és újra meg kell hallgatni, s amelyet újra és újra kell hirdetni…” (EG 164)
Pál József Csaba temesvári megyés püspök
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/16-os számában a Fókusz-összeállítás részeként (Összeállította: Szász István Szilárd).
